Month: December 2017

Utazás

Ha az elmúlt évem össze kellene foglalnom egy szóban, akkor mindenképp az utazás szót használnám. Ez az egyszerű, de mégis sokatmondó szavacska írja le legjobban az elmúló félben lévő esztendőm. Egy rendkívül tartalmas és egyértelműen szerteágazó útban, amilyenben még soha életemben nem volt részem.

UISP 2017-2018

A főhős útja az ismeretlen országban

Még 2016-ban sikerült eljutni Olaszországban, mint önkéntes és megkezdeni annak felfedezését. 2017-ben pedig ezt sikerült a tökélyre fejleszteni és még jobban elmerülni annak kultúrában és gasztronómiájában. Eljutottam olyan helyekre, amelyek csak a legvadabb álmaimban léteztek és lehetőségem nyílt a bakancslistám számos pontját kipipálni és áthúzni. Mikor pedig húsz napra sikerült „világgá mennem” és bejártam az ország nagy részét, kalandozásaimról részletesebben pedig ITT olvashattok. Alkalmam volt arra, hogy elmélyítsem ismereteimet az olasz kultúrában, aminek az lett a következménye, hogy csak még jobban megszerettem és rájöttem arra, hogy az én jövő lehet itt van. Hihetetlenül magával ragadó közeg, ahol az emberek végtelenül boldogak és rendkívülien tudják élvezni az életet, amit sokan csak a dolce vita életérzésnek hívnak. Nekem pedig erre az életvitelre van szükségem, én úgy érzem, arra hogy boldog és kiegyensúlyzott legyek. Viszont ami késik az nem múlik, és fogok én még a Toszkán dombságok között borozni vagy valahol Emilia Romagna kőházaiban sajtot majszolni és azzal foglalkozni, amit szeretek.

A főhős útja az ismeretlen konyhában

Mivel ugye meg kellett tanulnom főzni is a konyha egyre közelebb került hozzám, addig még meg nem szerettem ott ténykedni. Mostmár pedig mondhatni otthonosan mozgok itt és ha mást nem is, de a pasta főzési technikám már-már tökéletesre fejlődött, főleg, hogy már a saját pastam is elő tudom állítani. Tehát éhen halni nem fogok, még vizem és 00 lisztem van. Bár az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy tudományom jelentősen bővítettem más, többnyire az olasz konyha receptejeivel is.

Ha nem is tartozik szorosan a konyhához, de az év végére tettem egy utolsó lépést még a komfort zónámon kívülre és vegetáriánus lettem egy hónapra. Végül az egész annyira megtetszett és véghez vihetőnek láttam, hogy 2018-tól végleg felhagyok a hús és hústermékek fogyasztásával (hopp, egy újévi fogadás).

A főhős útja a személyiségének ismeretlen bugyraiban

A leghosszabb utazáson talán szerény személyem és személyiségem ment keresztül, köszönhetően nem csak az előbb felsorolt pár dolognak, hanem tulajdonképpen magamnak és az engem körülvevő embereknek és helyzeteknek. Szinte mindenki tudja, hogy idén ért véget az egy éves önkétességem is és rögtön elkezdtem dolgozni a szervezetnél, ami úgy ért véget ahogyan, aki esetleg kíváncsi a történetre ITT elolvashatja. Viszont nem is erről vagy ezekről szeretnék beszélni, hanem arról, hogy mennyire megváltoztam, köszönhetően sok mindennek és mindenkinek. Határozatabb és céltudatosabb lettem, ami bohémséggel keveredett, ez az elegy pedig magával hozta a nyitottságot és az élet apró örömeinek élvezetét is. Sokan szeretnek úgy fogalmazni, hogy egy igazi olasszá váltam … ki tudja lehet. Útjaim során felfedeztem lényem és személyiségem egy olyan részét és sikerült betekintenem egy olyan „helyre”, amely többnyire eddig ismeretlen és felfedezetlen volt számomra. Végül pedig sokkal vidámabb és boldogabb lettem, még ha ez nem is látszik mindig a szakállam és a pókerarcom mögött, amely már védjegyem lett. Volt is nagy meglepetés mikor levágtam az öt éve növesztett szakállam, de erről majd később.

Az évem értékeléséből most ennyi lenne, kitűzött célok nagyobb része teljesítve, megálmodott álmok többsége megvalósítva, bakancslista kitöltése folyamatban. Úgy érzem nyugodtan jöhet 2018 és a 2017-re eltervezett dolgokat sikeresen teljesítettem. Az elkövetkezendőkre, pedig ha lehet egy még jobb évet kívánok magamnak, de még  ha csak fele ilyen jó lesz, már meg leszek elégedve.

 

Advertisements

Utószó

Egyszer minden kaland véget ér, ilyenkor a hős visszatér hazájába általában a jutalommal vagy a nagy csatában kiszabadított hercegnő társaságában (vagy legalább a kezével, mivel leginkább ezt szokták felajánlani a kétségbeesett uralkodók a hős lovagnak) zárják le az eseménydús, embertpróbáló utat . Ezen történetek vége sokszor (szinte mindig) happy end vagy legalábbis a külső szemlélőnek annak tűnhet. Bárcsak én is elmondhatnám ezeket az olaszországi kalandozásaim végéről. Igen, most lehet sokan meglepődnek, viszont nem viccelek, mondjuk nem is vagyok tréfás hangulatomban. Még ha keserédesen is, de történetem a csizma sarkában, immár egy hete, befejeződött, hercegnő és annak keze nélkül, viszont annál több felbecsülhetetlen jutalommal (a milyenségével nem törődve). Legalább ennyi, ha már úgy lett vége, ahogyan vége lett.

Nyilvánvalóan csalódott vagyok, mert szeptemberben mikor  visszamentem, még nem így terveztem, bár tudtam mire számíthatok, legfőképpen a volt főnöknőmtől. Holott mégis naivan hittem, hogy talán most másképp lesz, hátha most változnak a dolgok egy kicsit vagy lesz alkalmam alakítani a dolgok alakulásán. Mint utólag kiderült nagyot tévedtem, én mégis novemberig tűrtem és reménykedtem. Végül az események gyorsan követték egymást és végül minden borult. Az én végtelen türelmem, mint kiderült nagyon is véges és a irdatlanul mély poharam (mit pohár, inkább már hordó) teljesen betelt. Elegem lett, hogy mindenért én lettem letolva és én voltam a bűnbak, történhetett bármi, én voltam a felelős érte, még akkor is ha semmi közöm nem volt hozzá. Csinálhattam én bármit, még ha a legjobbat is nyújtottam és sokszor mindent a teljes csőd széléről hoztam vissza, a vétkes szerény személyem volt. Hiába élveztem munkám nagy részét, a projektek koordinálását, az önkéntesek mentorálását, a különböző események levezénylését, ha főnöknőm és a szervezetlensége mindent felülírt. Végül november végén megszületett az elhatározás és a vég elért, viszont még így is decemberig még maradtam. Erdetileg karácsonyig terveztem, ennek ellenére már a hónap közepén teljes titokban hazajöttem.

Mindenki joggal kérdezheti, ha ilyen szar volt, miért maradtam még decemberig és miért nem jöttem haza egyből. Úgy voltam vele, hogy feladni és otthagyni mindent könnyű, viszont én sokszor a nehezebb út mellett döntök, így maradtam küzdeni és harcolni, azonkívül nem akartam hátrahagyni az önkéntesek egy futó projekt közepén. Emelett talán a sok hónapos munkát, ami mögöttem volt, nem akartam csak úgy a sarokba dobni és hagyni kárba veszni. Ráadásul néha a tények be és elismeréséhez vezető út, hogy valami nem működik néha hosszabb és rögösebb, mint azt gondolnánk. Sokszor nehéz elfogadni és belenyugodni a történtekbe, rájönni arra, hogy az egész nem egy kudarc, csak egyszerűen nem éri meg a vesződést és a stresszt. Mindhiába a megszerzett tapasztalat és a tudás, ha közben tönkreteszem magam. Így jobbnak láttam, ha felállok és továbblépek, addig még nem késő, még az élmény csak keserédes és nem keserű, mivel édes már soha nem lesz. Az utolsó hetekben végig olyan érzés kerülgetett, mintha minden hiába lett volna, miközben nyilvánvaló, minden megérte. Minden egyes pillanatnak, emléknek, erőfeszítésnek és egy sötét sarokban a dühtől kitörő könnycseppeknek értelme volt, hisz sok mindent tanultam és rengeteg tapasztalatot szereztem.

Most pedig, miután az elképzeléseim szertefoszlottak és tervei dugába dőltek, ideje továbblépni és lezárni életem olasz fejezetét. Mivel történetem körbe ért, hisz hazaköltöztem, pont ahogyan anno másfél éve kiköltöztem … váratlanul. Most csak annyi különbséggel, hogy akkor nem volt bennem egy nagy adag csalódottság. Azonban nincs idő a sebek nyalogatására, hanem ideje elővenni életem azon fiókjának a kulcsát, amelyre az van írva, hogy régi álmok és tervek.

A felfedeztlen Bari

Az ősz és a tél beálltával gondoltam mi is egy kicsit lelassítunk és megpihenünk, mint az emberek nagy része erre délen. Gondoltam … mikor két nappal a kezdete előtt megtudtam, hogy egy rövid angliai út után már rögtön egy másik projekt részese lehetek. Így rögtön a reggeli landolás után, már azon kaptam magam, hogy Bari felé robogok a vonaton, hogy egy a várost népszerűsítő látogatáson vegyek részt a lengyel olasz barátság jegyében, mivel az egész körút egy párhuzamos projekt keretében.

Mióta itt vagyok, lassan már másfél éve, Bari mindig elkerülte a figyelmem, mindig csak átutaztam rajta. Soha nem éreztem késztetést, hogy több napot eltöltsek a városba, valahogy mindig volt más város a listán, amit érdemesebbnek tartottam meglátogatni. Bár azt meg kell jegyezni, hogy Bari nem nyújt akkora élményt, mint más nagyobb olasz városok, viszont egy-két napot el lehet tölteni Puglia régió “fővárosában”. A két napos ottlétem alatt kellemesen csalódtam a városban. Mindezek ellenére végig, még a város szűk utcáit jártam, hiányérzetem volt. Viszont még így is egy tartalmas és élvezhető városnézés volt, főleg köszönhetően az idegenvezetőnek. Érdekes, hogy most először vettem részt idegenvezetős körúton, nem mondom, hogy valószínűleg utoljára, de mindenképp ki merem állítani, hogy egyedül jobban szeretek a városokban barangolni.

A látogatás során alkalmam nyílt bejárni a város összes nevezetességét és megtudni a lehető legtöbbet azok hátteréről és történetéről. Az óvárosban tisztán kivehető az adott korok és megszállók befolyása az építésztre, amit legjobban a román kori építészet ural és annak egyik legimpozánsabb èpülete a 11. században épült San Nicola-bazilika képvisel. A templom tulajdonképpen Bari és az európai kereszténység egyik legjelentősebb egyházi építménye, ráadásul egy jelentős búcsújáró hely, nem csak római katolikusok hanem ortodoxok számára is. Mivel itt található az itáliai tengerészek által Myrából, a törökországi szentély szarkofágjából elrabolt Szent Miklós csontjai. A katolikus és az ortodox keresztények egyaránt szentként tisztelik Miklós püspököt és az ereklyéket. Nagy meglepetésemre az is kiderült, hogy tulajdonképpen, itt arról a Szent Miklósról van szó, akiből később a Mikulás/Télapó legendája alakult ki. A legenda egyik változata szerint, amikor a megajándékozott legkisebb lány éppen akkor tette a harisnyáját a kéménybe száradni, amikor Miklós püspök abba beleejtette és az ajándéka pont a harisnyájába esett.

24883046_10212430530389572_1799446978_o

A történelmi városközpontot jól behatárolja a keleti részén a most is teljes pompájában megtalálható városfal, amelynek lábánál a fasiszták által épített lungomare található. Az óváros labirintusszerű, rendszertelenül szerteágazó utcácskáiban az ember mindig találhat valami érdekességet vagy helyi legendát. Ilyen például a Rómeó és Júlia déli, pugliai változata, ahol a két rivális család viszájkodása ellenére a fiatalok itt is megtalálták a módját arra, hogy együtt legyen. Ami nem más volt, mint az egy éjszaka alatt megépített Arco della Meraviglia, amely a szerelmes pár házát kötötte össze.

24946227_10212430530349571_368495196_o

24957031_10212430529949561_624244073_o

A szűk utcákat járva könnyedén találkozhatunk a tipikus fülecske formájú pasta orechiette-t készítő pugliai mammakkal. Ha pedig nem figyelünk oda simán eljuthatunk a város egykori várához. A normannok által alapított várat Stauf II. Frigyes építette újjá, mivel az eredti várat I. Vilmos csapatai elpusztították. Mindvégig a város legerősebb védműve volt és az Adriai-tengerbe nyúló földnyelvre épült Bari szárazföldi határait védte.

Az óvárost elhagyva, rögtön „beléphetünk” az újvárosba (Citta nuova), amely Joachim Murat nápolyi király után kapta a Murat-negyed, ismertebb nevén Murattiano nevet. A negyed a nápolyi királynak köszönheti létezését, mivel ő rendelte el a város lakásproblémáinak enyhítésére szolgáló, gondosan megtervezett, rácsos sakktáblaszerű városrész megépítését. Főutcáját pompás, a 19. században épült paloták szegélyeznek, központi terei pedig nyilvánvalóan a Piazza Garibaldi és a Piazza Umberto I, mivel minden egyes olasz városnak kell legyen legalább egy ilyen nevű tere. De még itt található a város egyetem és a város három színházépülete. Napjainkban a város legelegánsabb negyedének számít, itt található a fő bevásárlóutcája is, a Via Sparano, luxuscikkeket kínáló boltjaival.

A nyolc kilóméter hosszú tengerparti sétány Olaszország egyik leghosszabbja, amely a fasiszta uralom alatt épült, addig Bari nem rendelkezett semmilyen fajta a tengerrel párhuzamosan haladó korzóval. A tenger egyszerűen a város várfalát mosta és a helyiek onnan merték a sós vizet a pastaba, mert annyira tiszta volt. Jó volt egy kicsit a decemberi napsütésben a tengerparton sétálni és hallgatni a tenger halk morajlását. Hihetetlen, hogy mennyire megnyugtat és jó érzéssel tölt el a tenger közelsége és a sós levegő, még akkor is ha néha halszaggal is keveredik (micsoda meglepetés). A nyüzsgő halpiac a különböző tengeri szökevényekkel és egymást túl ordító és mutogató halászokkal egy külön pluszt ad a lungomare által nyújtott légkörnek.

24946130_10212430530109565_1680310714_o

Nyilvánvalóan egy jó körút a helyi finomságokat is tartalmazza, így lett volna alkalmam megkóstolni a különböző tengeri szökevényekkel ízeített pastakat … ha szeretném őket. Bár meg kell  mondjam, hogy soha életemben nem mondtam ki még ilyen könnyedén azt, hogy nem eszek húst, mint mikor megláttam a tányérok tartalmát. Így számomra maradt a sima pasta orechiette paradicsomszósszal és a különböző saláták élvezete. Ennek ellenére még így se panaszkodhatom, mivel a lakoma legalább négy fogásos volt. Igazi olasz eszem iszom, mindennel, amit ember el tud képzelni és hasa betud fogadni. Mindenesetre az olaszok tudnak jókat főzni és enni, még mindig nem tudnak csalódást okozni, bár szerintem ez senkinek sem újdonság.

24819095_1791422620877701_898697707_o

Egy szó mint száz, az egész napos intenzív sétafikálás és információ áradatt közepette, sikerült két igen tartalmas napot eltölteni. Viszont elhagyva a várost maradt bennem egy hiányérzet, valami végig ott motoszkált bennem, hogy valami hiányzik. Bár még nem sikerült rájönnöm, de Bari minden szépsége és történeti gazdagságának ellenére, számomra nem tudta azt az élményt nyújtani, mint más olasz város. Talán, ha majd egy jobb időpontban és más körülmények között térek vissza, megváltozik a véleményem. De addig is Puglia fővárosa marad valahol a listám végén, mint a város amelyből könnyen meg lehet közelíteni a régió más szépségeit.