Month: May 2017

Időzítésekben

Két projekt között és a nagy olasz kalandom mesélésének közepette álljunk meg egy szóra és beszéljünk egy kicsit az életünkben történő események időzítéséről. Mióta itt vagyok, de tulajdonképpen már régebben foglalkoztatott létünk folyamának ezen tulajdonsága. A napokban/hetekben viszont egyre aktuálisabb lett, így kikivánkozott belőlem, hogy írjak róla, majd gondoltam egyet és be is időzítettem a bejegyzést.

Életünk többnyire jól irányzott időzítések sorozata, amelyek tőlünk függetlenül léteznek. Esetleg épp ellenkezőleg, és az általunk hozott döntések következményei. Mikor talál ránk a nagy ő, mikor kezdjük vagy épp fejezzük be az egyetemet, esetleg mikor döntjük el, hogy kész, világgá megyünk. Bár engem most nem feltétlenül ezek érdekelnek, hanem a két ember közötti találkozás időzítése, ami egyre jobban elkezdett foglalkoztatni. Tulajdonképpen mióta önkénteskedem, egyre jobban hiszek abban, hogy minden ember okkal találkozik egymással. Mindig valamilyen célja van annak, hogy adott személyek útjai keresztezik egymást. Az újratalálkozás, az utak újbóli összefutásának a hátterében pedig biztosan van valamilyen kapocs. Mivel például nem feltétlenül utazunk át országokat egy adott személyért, hogy találkozzunk sok év után vele. Az egész mivoltába most nem szívesen mennék bele, de nyilvánvalóan egy nagyon összetett és változó „jelenségről” van szó.

Önkéntességem során, de tulajdonképpen már a kezdetén és még jóval előtte nagyon jól megtanultam, hogy sokszor az időzítéssel van a baj és nem feltétlenül az alkalommal/helyszínnel/személlyel. Vannak olyan időszakai életünknek, amikor két ember ember találkozik, viszont az időzítés egyszerűen nem kedvez. Hiába működik egy bizonyos fokú kémia és még a helyszín is megfelelő, ha mindezt tönkrevágja az egész ütemezése. Ilyenkor nincs mit tenni, el kell fogadni, hogy életünk egy olyan szakaszában találkoztunk valakivel, akivel ott abban a pillanatban nem alkalmas. Az eshetőségek varációja végtelen, lehet a munka, a két személy közti távolság vagy a másik személy váratlan felbukkanása. Ilyenkor nincs más megoldás csak reménykedni abban, hogy talán útjaik ismét keresztezik egymást egy megfelelő vagy legalább hellyel közzel jobb időzítésben. Talán még ki lehet élvezni az adott pillanat varázsát és bizakodni egy kedvezőbb folytatásban, de a végén úgyis mindenki felismeri, hogy a fránya időzítés ismét áthúzta elképzeléseinket.

De itt szeretnék is megállni, mert nem akarok el szabópétercoelhosodni és nem kívánom hosszúra nyújtani mondani valóm. Így befejezésül csak annyit mondanék, hogy egy jó eső tudja, mikor essen, csak ki kell tudni várni azt.

Advertisements

Kalandjárat V./8 Útban Firenzébe

Ideje búcsúznom Riminitől és Emilia Romagna régiójótól  és megkezdenem a nagy olasz kalandom következő állomása felé vezető utam krónikájának a mesélését.  Itt az idő, hogy elinduljak a csodálatos Toszkán régió és annak „fővárosa” Firenze felé, de előtte még megállunk majd Forli városában is. Végezetül, mielőtt még célba érnénk, elmesélném utazásom egyik hanem a legkilátástalanabb helyzetét és első, de egyben utolsó töréspontját is. Jöjjön hát akkor Firenzébe jutásom unalmasnak és eseménytelennek épp nem mondható története.

Futtában Forliban

Forli városa olaszországi listám elején foglalt mindig is helyet, úgy voltam vele, hogy ha pár órára is de mindenképp meg kell látogatnom. Nem feltétlenül szépsége vagy látványosságainak sokasága miatt szerettem volna körbejárni, hanem mert egyik kedvenc számítógépes játékom egyik helyszíne volt. Így érthető módon szerepelt bakancslistámon, ráadásul pont útba esett a Firenze felé vezető útamon. Vonattal érkeztem a városba és ráadásul sikerült jegy és ellenőrzés nélkül teljesítenem a majd’ másfél órás utat. Nagy hátizsákommal a hátamon, a gyönyörű napsütésben vágtam neki az épp ebédszünetre készülődő városnak. Előzetesen nem olvastam semmit a városról és annyi információval érkeztem ide, amennyit az Assassins Creed játékból összeszedtem. Követve a központ felé vezető táblákat egy negyedórás séta után sikerült is megérkeznem oda. Itt egyből sikerült magam egy piaci forgatag kellős közepén találnom magam.  A város utcáit elárasztották a helyiek és árusok tucatjai, akik egymást túlkiabálva próbálták eladni portékájukat. Ebből kifolyólag nehezemre esett eldönteni, hogy Forli most tulajdonképpen a piac miatt ilyen nyüzsgő vagy alapból ilyen pezsgő élettel rendelkezik. Mindenesetre jó volt pár órát az árusok és a helyiek között sétálni és élvezni a kis olasz város hangulatát. Az egész egy kisebb Bolognara emlékeztett az árkádokkal és a főterén található téglaszínű épületeivel.

forlicollage

Útban Firenzében

A Firenzébe vezető útnak úgy vágtam neki, hogy a telefonom lemerülőbe volt és még szállásom se volt a városban. A Couchsurfingben és az ott előző napokban küldött üzenetekben reménykedtem. Mivel az intenzív adatforgalom és kanapészörfölés lemerítette a telefonom, ami már az utolsókat rúgta, így valahol muszáj volt feltöltenem. Szerencsére muszáj volt átszállnom, így volt időm feltölteni a telefonom az állomás kávézójában és egy későbbi vonattal tovább haladnom. Viszont az itt eltöltött idő sem segített abban, hogy megnyugodjak, mivel szállásom még mindig nem volt, viszont annál több visszautasító üzenetem Couchsurfingről. Így egyre jobban kezdtem kétségbeesni, hogy legalább egy éjszakát az Arno partján a Ponte Vecchio alatt kell majd éjszakáznom. Végül, miután telefonom feltöltődött, felszálltam a leghamarabb induló vonatra és elindultam Firenzébe, szállás nélkül, tanácstalanul és elkeseredve. A vonatból kibámulva még a tájat se tudtam élvezni Az agyam mindvégig máshol járt, azon pörgött, hogy mi lesz ha megérkezem, hol fogok aludni stb. Már már ott voltam, hogy megbántam a pillanatot mikor útra keltem és elindultam erre a nagy útra ilyen alacsony költségvetéssel. Már az se érdekelt ha a kaller elkap, mert nincs jegyem, hisz lehet, hogy akár jobb helyen is aludhatok, ha esetleg leszállít a vonatról.  Végül pedig már mikor minden reményem elszállt és már teljesen kilátástalannak tűnt a helyzetem kaptam egy üzenetet, hogy önkéntesek lehet eltudnának szállásolni Firenzében. Így, fél órával érkezésem előtt, a teljes kétségbeesés küszöbét már átlépve, sikerült szállást találnom és négy firenzei EVS önkéntes befogadott és felajánlották kanapéjukat.

Így sikerült tehát eljutnom egész kalandos módon, határaimat súrolva, jegy nélkül Riminiből, Forlin keresztül Firenzébe. Utólag visszagondolva talán ez volt utam legnehezebb és legmegpróbálóbb napja, de végezetül minden megoldódott. Tulajdonképpen ezután már csak minden felfelé kezdett el ívelni, hogy majd később Nápolyban teljesedjen ki a nagy olasz kalandom, de erről majd egy kicsit később.

Kalandjárat V./7 Bologna, kilátás az árkádok alól

Mielőtt még búcsúznék a csodálatos Emilia Romagnatól úgy gondoltam illik meglátogatni a régió valódi központját Bolognat. Előzetes információkból kiindulva és napjaim szűkössége miatt nem szerettem volna látogatásom egy napnál többre nyújtani. Végül pedig egy szombati nap alatt sikerült is bejárni ezt a visszafogott, de még is csodálatos, tipikus tégla, terrakotta-tetejű épületeiről híres középkori reneszánsz várost.

Első látványossága a városnak, amivel találkozhatunk, a frissen felújított Scalinata del Pincio és a hatalmas Giardino della Montagnola volt. Megállva a parkban, mielőtt egész napos sétánkat elkezdtük volna görög utitársammal szép nyugodtan megreggeliztünk egy hatalmas tölgy árnyékában a gyepen. Elfogyasztva a helyi mortadellat és a finom sajtot, amit a legközelebbi szupermarketben vettünk, folytattuk is tovább utunkat a központ felé. Az odavezető úton pedig mit sem sejtve egy hatalmas vásári forgatagba kerültünk, ami később kiderült, hogy a híres „La Piazzola di Bologna”. A vásárt már több száz éve rendezik meg, a hónap minden péntekjén és szombatján. Az egész piac és hangulata nagyvan hasonlított a poggiardoira így nem sokat időztünk itt csak gyorsan átvágtunk a tömegen, hogy haladjunk tovább. De még mielőtt kikeveredtünk volna valahogy Bologna főterére találomra kiválasztottunk egy utcát, hogy na majd akkor azon valahogy csak kijutunk oda ahova akarunk menni.

MOD_IMG_20170422_145233

A  meleg április végi tűzőnap elől az árkádok alá bújva tettük meg utunk nagy részét. Erre Bolognaban bármikor lehetőségünk nyílhat, hisz több száz kilóméternyi ívtornácos, téglavörös épülettel találkozhatunk. Alattuk sétálva tulajdonképpen a város minden részére el lehet jutni, így keveredtünk ki mi is először a székesegyházhoz, majd a híres Piazza Maggiorera.

IMG_20170422_140313.jpg

A Piazza Maggiore  a bolognai látnivalók listáján mindenhol az első helyen szerepel, mondjuk teljesen megtudom érteni. A teret gyönyörű középkori épületek veszik körül, a XIV. és XV. században épült palazzók és a hatalmas Basilica di San Petranio található meg.  A bazilika közelében, pedig az impozáns Palazzo Comunale, azaz városháza áll, amelyből már 700 éve igazgatják a várost. A városháza szomszédságában pedig Neptun híres bronzszobra a Fontana del Nettuno található, ami ottjártunkkor sajnos felújítás alatt volt. Átvágva a főtéren és hallgatva az utcazenészeket, egy egész sajátos hangulat fogta el az embert, köszönhetően talán a zenészeknek, bábosoknak és a tucatnyi egyetemistának és turistának. Először, mikor a térről olvastam, nem hittem, hogy tényleg ilyen egyedi lenne itt a légkör, de itt járva és néha megállva egy egy helyen rá kellett jönnöm, hogy valóban van itt egy sajátos vibe, ami belengi az egész teret.

IMG_20170422_142534.jpg

Következő látnivaló a listánkon természetesen Bologna jelképe, a város két „felhőkarcolója” volt. A híres Asinelli és Garisenda ferde tornyok a város közepén díszelegnek már az 1100-as évek kezdete óta. Mikor ezt elolvastam a 97 illetve 48 méter magas tornyok közé kifüggesztett tábláról, kicsit meghökkentem, hogy ezek a tornyok lassan ezer éve itt állnak stabilan. Sőt az egyikbe még fel is lehet menni és meg lehet tekinteni a panorámát, sajnos én most az időm szűkössége miatt ezt kihagytam. Tovább sétálva az árkádok alatt, céltalanul a kisutcákban bolognai túránk befejezésül megtaláltuk a Santuario di Santo Stefano bazilikát. Kívülről a templom nem tűnik egy nagyon impozánsnak, viszont mikor átlépi a küszöbét az ember jön rá, hogy itt többről van szó. Tulajdonképpen a bazilika egy négy, de eredetileg hét templomot magába foglaló komplexum, melyek ezer éves időszakot ölelnek fel. A templomegyüttes történetéhez, még hozzá tartozik az is, hogy anno a hitbuzgó városi polgárok határoztak úgy, hogy megteremtik a maguk Szentföldjét. Végül így épült fel a Santo Stafano a Jeruzsálem negyedben. A négy templom közül a legrégebbi, a Santi Vitale e Agricola 4. századi, ezzel pedig kiérdemelte a Bologna legrégebbi temploma címet is. A komplexum legújabbja pedig 13. századi, amelynek udvarán egy kápolna és mind a mai napig működő kút található.

IMG_20170422_160433.jpg

Időnk végessége miatt végül már csak arra jutottunk időnk, hogy elsétáljunk az egyetem főépülete mellett, amely a világ legrégebben alapított (1088) egyeteme. El se tudom képzelni mekkora élmény lehet egy ilyen egyetemen tanulni és annak a hallgatója lenni. Maga a gondolata elképesztő, hogy olyanok jártak az egyetemre mint  Dante, Petrarch, Copernicus vagy épp a híres divattervező Giorgio Armani.

Kijelenthetem, hogy Bologna szerelem volt első látásra és úgy, hogy akkor még Firenzét nem is láttam. De a város sajátos hangulata, az árkádok, az épületek vörös színe könnyen megszeretteti magát az emberrel. S akkor még meg se említettem, hogy az olaszok szerint Bologna az ország gasztronómiai központja és itt a legjobb az életminőség. Számomra az első olasz város volt amelyre nyugodt szívvel azt mondtam, hogy igen, itt bármikor eltudnám képzelni magam a jövőben.

Kalandjárat V./6 Napjaim Riminiben

Rimini központi szerepet játszott utazásom első felében, hisz a legközelebbi város volt a san savino-i szállásomhoz. Ebből kifolyólag többször látogattam meg a várost és sétáltam macskaköves utcáin, mivel útjaim során általában ide érkeztünk. Itt már érezhető volt az északias életvitel, de szerencsére még a déli nyugodtság és az „ej, ráérünk arra még” hangulat is jelen volt.

Rimini elsősorban egy híres üdülőhely, természetesen az olosz körében, de a külföldi turisták között is nagy népszerűségnek örvend. Szerencsére látogatásom ideje alatt én ebből semmit sem éreztem, ismerősöm és egyben a rögtönzött idegenvezetőm, szerint ez a megfelelő időszak arra hogy felfedezze valaki a várost. Utólag visszagondolva tényleg jobb is volt, hogy nem kellett a bámészkodó és szelfiző turistákat kerülgetni. Élvzhetőbb volt a város nélkülük, megmutatta igazi arcát, a nyugodt, sőt az olasz városokhoz képest is szokatlanul zavartalan és békés volt. Nem volt sehol egy forgalmi dugó, kiabálva dudáló robogó, amely majdnem elüt a zebrán, de még hangosan ordibáló árus sem. Tulajdonképpen tökéletes felkészítő volt arra ami később Bolognaban, Firenzében vagy épp Rómában várt rám. Ennek ellenére nagyon élveztem Riminit és higgadtságát. Minden békességen és kisvárosiasságon (Rimini a majd’ 150 ezer főjével nem számít olyan nagy városnak) túl , teljes magabiztosággal állíthatom, hogy látnivalókban nem szűkölködik. Elég csak megemlítenem például az Arco di Augustot, ami egy Kr. e. 28. századi római diadalív.

MOD_IMG_20170421_123456

A diadalív alatt áthaladva, egyenesen folytatva utunk eljuthatunk a város főterére, a történelmi városközpontban a Piazza Cavourra, egy nem túl impozáns, de szép tér, a városházával, a színházzal és az elengedhetetlen kávézókkal és fagyizókkal. Kedves ismerősöm szerint itt árulják Rimini legjobb fagyiját. Az állítás valóságosságát természetesen muszáj volt leellenőrízni, így gyorsan vettünk is két nagy gombócot. Utólag a kijelentés igaznak bizonyult, hisz több helyen fagyiztunk a városban, de olyat finomat mint a főtéren nem ettünk sehol.

MOD_IMG_20170421_125537
Teatro Galli

A város másik nagy nevezetessége a majdnem kétezer éves Tiberius híd (Ponte di Tiberio vagy Ponte D’Augusto), amit, nagy meglepetésemre, még ma is használja a forgalom, és a gyalogosok. Viszont itt az város nem ér véget és még így is megesik, hogy a turisták Rimini óvárosát is sokszor figyelmen kívül hagyják, annak ellenére, hogy bővelkedik értékes, római, és középkori, reneszánsz emlékekben. Ráadásul a hidat átlépve egy teljesen varázslatos kis negyed tárul elénk. Meglepődve és már már tátott szájjal áll az ember a városrész különböző színeiben pompázó házai előtt. Az egykori szegénynegyed beli, színes halászházakat felújították és létrejött Rimini Borgo San Guilano negyede. A városrész egy rendkívül érdekes és hangulatos, békés, csendes darabja az egész városnak.

MOD_IMG_20170423_165209
Borgo San Guilano, utcarészlet

Riminiben akár több hosszú délutánokat el tud tölteni az ember, anélkül, hogy valamiért is aggódna. Sétálhat az óváros macskaköves utcáin vagy egy pohár bor mellett az étterem teraszán élvezheti az fent említett negyed háborítatlanságát. De ha kedve tartja akár még piknikezhet vagy csak élvezheti a napsütést a Tiberius híd mellett található hatalmas Parco XXV Aprileban. A városban sétálva sokszor volt olyan érzésem, mintha Nagyváradot látnám és érezném, talán a nyugodtság és a nyüzsgés hiánya volt az ami erre rásegített és lehet a cseppnyi honvágy.