Minden kezdet nehéz

Minden önkéntesnek jogában áll résztvennie az on-arrival trainingjén, amit általában az önkéntesség kezdetének a környékén tartanak meg. Egy ideje erre vártunk mindannyian Poggiardoból is, én résztvehettem volna már egyen korábban is, viszont a lábam és a bokám nem engedte. Így most februárban, nyolc vagy talán kilenc, kiszámolja már, hónap után a déli falusiak Poggiardoból egy hétre felköltöztek Rómába.

Az on-arrival trainingre tulajdonképpen már január óta készültünk, tudtuk, hogy valamikor lesz és elméletileg mi is megyünk rá, de nem hittük el még nem voltunk a vonaton. Már szinte mindent tudtunk az egészről, tudtuk, hogy olyan önkétesekkel leszünk összezárva mint mi, Olaszország különböző részeiből fognak jönni és külünböző nemzetiségek lesznek jelen. Képben voltunk a témával, számítottunk rá, hogy nagyjából olasz tanulással és az EVS körül felmerülő kérdésekről, problémákról, elképzelésekről lesz majd szó. Végül pedig Szent Valentin napján, megkaptuk a vonatjegyeinket mailben, hogy na, lehet jönni csapatostul Rómába. Nagy örömünkben, már elkezdtük tervezni az egész hetet, mit pakolunk, mit nézünk meg, mit próbálunk ki. Gyorsan kellett tervezni, hisz másnap már indulunk. A hűtőt is kiürítettük és egy nagy lakoma keretében megettük minden romlandót. Az Utolsó Vacsora semmi nem volt ahhoz képest, amit mi lerendeztünk. A nagy evés után jött viszont a fekete leves, és nagy hamar eltűnt a mosoly az arcunkról. Mivel kiderült, hogy bizony nem tizenötödikén megyünk, hanem csak tizenhatodikán, mivel arra a dátumra szól a jegyünk. Így ölünkbe hullott egy üres nap, amikor mindenki nyugodtan bepakolhatott, már aki nem pakolt be előtte való este vagy esetleg elmélkedhetett a trainingen. Többnyire mindenki nagy elvárásokat támasztott az egész iránt. Terveztük, hogyan fogunk majd meglógni egy-két tevékenységről, mit fogunk majd meglátogatni és ezekhez hasonló gondolatok foglalkoztattak mindenkit körülöttem. Én csak csendben, a sarokban nevettem a bajuszom alatt, hogy persze, persze, tervezzetek csak nyugodtan kis naívak. Mivel tudtam, hogy kb a felét se tudjuk majd megvalósítani az elképzelteknek, nem feltétlenül Róma és látványosságainak sokasága, hanem a programok sűrűsége miatt.

Eljött végül a várva várt utazás reggele, ami természetesen nem zajlothatott eseménytelenül. Mivel vonatunk Lecceből indult tizenkettő előtt pár perccel a reggeli vonattal először Leccebe kellett menjünk. Természetesen a reggeli (=fél nyolc) vonatot majdnem lekéstük. Szerencsénkre a masiniszta kedves és természetesen olasz volt, aaah egy öt perces késés nem számít alapon bevárta a késő lányokat. (Nem akarok hímsoviniszta lenni, de igen, ezúttal is a lányok miatt kellett várni). Megérkezve Leccebe pedig sikerült elkapni kapkodás és rohanás nélkül a 250 km/h sebességgel száguldó Lecce – Róma járatot.

Péntek esti láz

A napokban megkaptuk  a fizetésünket és gondoltunk felugrunk Leccebe egy kicsit szórakozni és természetesen pénzt költeni. Kijárt már a sok munka és határidő után a kikapcsolódás, de ki gondolta volna, hogy megvilágosodva térek majd haza. Bár e téren szürkület már rég megkezdődött, viszont most eljött a teljes megvilágosodás.

A péntek este folyamán jöttem rá, hogy lehet elolaszosodtam, a hozzáállásom a bulihoz és a szórakozáshoz átalakuláson megy át. Mondjuk már egy ideje, jóval ideérkezésem előtt, elkezdtem érezni, hogy kicsit átértékelődötek az éjszakai mulatozásaim. Valahogy elkezdtem jobban értékelni az asztal körüli italozgatásokat/borozgatásokat a barátokkal, ismerősökkel. Régebben ezeket alapozásnak hívtam, ami a féktelen, hangos zenére való rángatozás (táncolás) előtt segített átszellemülni. Most pedig ez az alapozás átalakult egy teljes éjszakás műveletté, ami után 2-3 óra körül, már szívesen és ugyanúgy elégedetten térek haza a buli hiánya nélkül.

Bevallom őszintén a másnap is sokkal elviselhetőbb. A hétvégén pedig, ahogy már említettem, a mulatozások közepette sikerült megtapasztalnom mind a két típust és megvilágosodni.

Esténket kezdtük egy könnyedt borozgatással és kártyázgatással barátainkkal, majd  a nyakunkba vettük a péntek éjszakai várost és annak központját. Valahol, talán az elején még jó ötletnek tűnt az egész, majd a shotozás után egyre “rosszabbnak” és távolabbinak tűnt. Meg is lett az eredménye mindennek, mikor a nagy tömegben elvesztettük egymást ismerőseimmel. Így egyik esemény követte a másikat, mikor is végül összefutottam egy korábbi ismerősőmmel, egy “szakmabelivel” a leccei diákszövetség elnökével és társaival. Egy gyors elhatározás után pedig kikötöttem velük egy az egyetemistáknak kialakított és fenntartott közösségitérben, amiben természetesen pub is üzemelt. Háttérben pedig halkan, pont annyira, hogy normális hangnemben, viszont a zenét is jól halva lehessen beszélgetni, szóllt a blues és jazz.

A felsorolt tényezők, mármint a diákszövetség, az adott közösségitér, a tény, hogy járatos vagyok az önkéntességi és egyetemi életben és a számtalan hasonló érdeklődési pont, pedig adottak voltak egy hajnalba nyúló beszélgetéshez. Arrról nem is beszélve, hogy az olaszok rengeteget szeretnek beszélni és beszélgetni, főleg pár üveg bor és különböző sajtok és rágcsálnivalók mellett, így ténylegesen minden megfelelt, hogy lebonyolítsunk egy rögtönzött eszmecserét. Szóba került minden, minden ami csak szóba kerülhetett. Beszéltünk az egyetemistákról, hozzáállásukról a dolgokohoz vagy az épp hozzá nem állásukról, lehetőségekről, kiaknázatlan területekről és sok minden másról. Hajnali négy órakkor, mikor már zárt volna be a hely  rájöttünk, hogy annak ellenére, hogy más ország, más közösség a problémák többnyire hasonlóak. A hajnali espresso és cornetto kombó után pedig mindenki ment a maga útjára azzal akivel.

(FUNFACT: Az olaszok bármikor tudnak espressot inni, még a buli után, hajnali négykor is, a shaormat és hasonlókat pedig a cornetto váltja fel.)

Reggel, az állomás felé baktatva, a gondolataimba merülve és az éjszakát felidézve jött el a megvilágosodás momentuma. Ami abból állt, hogy tulajdonképpen rájöttem, hogy immár jobban élveztem a hajnalba nyúló beszélgetéseket bor és rágcsálnivalók mellett. A féktelen bulizást és a végeláthatatlan shot versenyeket, pedig bármikor lecserélném ezekre.

Az olaszok nagy része is  például a fent leírtakat részesíti előnyben. De megtörténhet, hogy nem elolaszosodtam, hanem csak egyszerűen kezdek megöregedni és lenyugodni. Esetleg egyre több, általában velem egykorúval és hasonló gondolkodású embererel kezdtem el találkozgatni. Ezek tudatában pedig minden egyértelmű és nyílvánvaló a folyamatok és események tekintetében.

Viszonyom a politikával napjainkban

Az elmúlt napokban, legfőképpen az otthoni politikai helyzet miatt, számos kérdéssel találkoztam. Sokan kérdezték, hogy mi a véleményem az aktuális helyzetről otthon, most mikor kívülről tudom szemlélni a történéseket. Kaptam viszont egy nagyon meglepő kérdést is, miszerint miért nem foglalkozom többet a politikával, régebben mennyire aktívan törődtem vele, talán már nem érdekel. Így egy kicsit szeretném tisztázni, de inkább ismertetni a dolgokat a következő bejegyezésemben.

Ahogyan azt szinte mindenki tudja már, egy ideje emberek ezrei tüntetnek Románia nagyvárosaiban, sőt még egyes európai városokban is. Az ok egy a baloldal (bár Romániában már rég nincs bal és jobb, csak érdekcsoportok) sürgősségi kormányrendeletéhez köthető.

Ez a sebtében, az éjszaka folyamán kimanőverezett törvénytervezet a román Btk. (Büntető törvényköny) egyik szakaszát módosította volna, legalizálva a lopást  és ezzel megakadályozva és semmissé téve a korrupció ellen folytatott harcot … többekközött, leegyszerűsítve.

(FUNFACT1: szeretett országom a negyedik az európai korrupt országok listáján #romániajobbanteljesít).

Tehát az emberek az utcára vonultak, több tízezren, sőt egyes hírek szerint többen mint annó a ’89 forradalom/rendszerváltás (bár szerintem inkább csak rendszerváltozás) idején. A kormányközeli média próbálta a tüntetőket csak hőbörgő drukkereknek vagy fizetett embernek beállítani, akik a kormány  vesztét és puccsot akarnak.

(FUNFACT2: Bár a nép, az istenadta nép választotta meg magának nagy többséggel a balos kormányt is, bár a baloldal táborának zömét inkább idősek és/vagy tanulatlan, falusi, inkább a Kárpátokon túli lakosság adja, előre is elnézést kérek akit ezzel megsértettem és nem ebbe a kategóriába tartozik, viszont szimpatizál a baloldallal)

Az egészben a vicces az volt, mikor a balos média szalagcímként közölte, hogy természetesen Soros György pénzeli az embereket (és a kutyákat is). Ki más, mint az öreg milliárdos, akit mindenért lehet okolni, ha nincs más logikus vagy épp elfogadható és megmagyarázható válasz a történtekre. Tehát a népek az utcára vonultak és végül győztek, mivel a hétvégén a miniszterelnök bejelentette, hogy visszahívják a rendeletüket. Bár a háborúnak még nincs vége, viszont a nép egy fontos csatát nyert a baloldal és legfőképpen a vezetőjük Liviu Dragnea ellen. Tulajdonképpen vele van a legnagyobb gond és a szálakat és a minisztert is ő mozgatja. Jó, természetesen a kormány is megéri a pénzét, hiába a nyugdíjemelés, fizetések emelése (konkrétan ezekkel és hasonló  többnyire populista ígéretekkel nyerték meg a választást) vagy az egyetemisták ingyen utaztatása (bár szvsz először a vasutat kellene modernizálni, hogy megérje ingyen utazni rajta). Ide  jöhetnek a “de a másik oldal és kormány mit csinált vagy mit tett, hogy jobb legyen nekünk kisembereknek, blablabla” tematikájú fröcsögéseket. Mondjuk inkább nem kérek ilyenekből, mivel a már amúgy is meglévő kiábrádultságomat fokoznák. S tulajdonképpen ezért nem is foglalkozom nyiltan a politikával, természetesen képben vagyok mindennel és mindenkivel. Követem egyes emberek, ismerőseim, barátaim ilyen-olyan véleményét és egyesek hallgatását és/vagy távolmaradását a történtektől. Szerencsére nem vagyunk egyformák és mindenki a maga módján hozzátesz valamit a dolgok alakulásához, esetleg a fotelből ülve távirányítóval a kezében vagy négy évente az urnák előtt vagy a tüntetéseken vagy ott ahol és azzal amivel. Végül pedig mindenki döntse el maga, hogy mi az és milyen mértékben szolgálja az adott ügyet.

Remélem kielégítő bejegyzés volt, hogy igen, törődöm a politikával és mindennel képben vagyok. Tudok mindenről és a sarokból figyelem ahogy barátaim, ismerőseim aktívan vagy épp passzívan részt vesznek a tüntetéseken. Büszkeséggel és megnyugvással tölt el, hogy többnyire jól választottam barátokat. Kitartást nektek innen a távolból, ha fizikailag nem is, bár nagyon is szeretnék résztvenni, lélekben ott vagyok a tüntetéseken. Addigi is,  mint a füzesabonyi választásokon tájékozom és tájékoztatok, a többiek pedig folytassák amit elkezdtek.

U.I.: Tisztában vagyok Trump beiktatásával is, mondanám, hogy várjuk ki a végét az elnökségének, viszont az a helyzet, hogy szeretnék optimista maradni, de nem megy és lehet nem éljük mi meg azt a véget.