Month: March 2018

A kései huszas éveim hajnalán

Ez a nap is eljött, ezt te is jól tudod. Másképp kell fel reggel a nap és a többi bullshit … fenéket. Ez a csütörtök is olyan, mint a többi, csak ma még a születésnapom is van, ennyi, nem több és nem kevesebb. Így, megállva két születésnapi facebook bejegyzés után, elgondolkodva a koromon (27, huszonhét) megállapíthatom, hogy beléptem a kései huszas éveimbe. Kicsit állok és nézek magam elé, bár néha fekszem is és a kutya harapdálja a lábujjam. Lényeg a lényegben, hogy ezt az eddigi akár hány évet, anno nem így képzeltem el … távolról sem. Ami nem feltétlenül baj vagy késztetne szomorkodásra.

1353501435_a857532188_b

Visszatérve az oly gyakran használt kedvenc motívumomra, a ha valaki nekem ezt mondja 5-10 évvel ezelőtt, hogy (…) szembe röhögömre, akkor most tényleg hitetlenkedve állnék előtte. Mivel az az igazság, hogy hatalmasat fordult velem a világ. Tíz évvel ezelőtt kis tejfelesszájú kölyökként az álom hivatás felé bandukoltam (református lelkipásztor akartam lenni), amiről később le is tértem egy sikertelen felvételi után. Bár a követező lépések se vittek közelebb az újabb terveimhez, de még a halvány elképzeléseim felé se. De egyiket se bánom, mert mindegyik megálló közelebb vitt magamhoz és ahhoz a személyiséghez talán, aki most ezeket a sorokat írja.

birthdayscreenshot
Még a születésnapomat is tudja a Google, bár ő mindent IS tud.

Álmodoztam én még anno a munka mellett tűrhető fizetésről, saját lakásról (még ha albérlet is), párkapcsolatról. Na, ezek közül jelenleg egyik sincs meg, amit nem bánok és soha nem is fogok. Mert ezek tulajdonképpen nem álmok (lehet valakinek az), hanem a társadalom által felépített és belénk szuszakolt elvárások. Majdnem egy senki vagy, ha nincs stabil munkahelyed, jövedelmed, párkapcsolatod. Ennek ellenére én teljesen a másik irányba megyek és eszem ágában sincs visszafordulni. Mivel elhatároztam, hogy a saját álmaimat fogom megvalósítani és azok érdekében fogok cselekedni. Hisz így jutottam el pédául Olaszországba. Ahol másfél évet éltem és sikerült megismernem a kultúrájukat, megtanulnom a nyelvüket és bejárnom az országot (bár egy-két hely még kimaradt). Dolgozhattam/önkénteskedhettem és kipróbálhattam magam egy interultúrális közegben. Ez a környezet ha nem is teljesen, de gyökeresen megváltoztatta az életem, kiszélesítette látásmódom és végül, de nem utolsó sorban személyiségem. A változást szemléltetve, aki egy kicsit is ismer tudja, mennyi húst ettem régebben, na ennek ellenére, januártól kezdve vegetáriánus vagyok, néha még, ha az alkalom úgy adja, akkor például jógázom is.

Ahogy mondtam már, nem bánok semmit és soha nem is fogok. Mivel minden sikertelen elképzelés, kudarc vagy megvalósított álom és cél egyre közelebb vitt ahhoz a személyhez aki most vagyok és álmaimhoz/terveimhez. Ezek segítették a jelenlegi stabil jövőképem kialakulását. Bár erre majd még visszatérnék tíz év múlva, mivel láttuk mi történt a legutóbb is.

Sokszor kérdezik, hogy ha visszaforgathanám az időt mit csinálnék másképp. A válaszom ilyenkor mindig egyszerű és változatlan, tulajdonképpen semmit se csinálnék másképp. Mivel minden megismert ember vagy az összes történés, a balul sült felvételi, esetleg egy sikertelen stoppolás, majd a szabad ég alatt éjszakázás is, életem láncának egy nélkülözhetetlen elemét képezi. Nem sajnálok és bánok semmit, addig még azt csinálom, amit szeretek és úgy élek többnyire, ahogy szeretnék. Nem érdekel, hogy a huszonhét év alatt nem tudok felmutatni semmit, ami társadalmilag elvárható lenne. Viszont mit érne az egész fiatalságom, ha nem éltem és élveztem volna ki maximálisan, úgy. Persze sokaknak más a fontos és előrébb van egy jó állás, lakás, kocsi, éves nyaralás kipipálása a listáról, ám ezek számomra jelenleg súlytalanok. Hosszabb távon lehet az általam felsoroltak és a velük szerzett tapasztalatok sokkal kifizetődőbbek. De legalább én biztosan és boldogan el tudom mondani, hogy úgy élek és éltem eddig, ahogyan szerettem volna.

Advertisements

Budapesten gondoltam …

(Magánvélemény, ami nem egy hétvége után született, hanem hat hónap Pesten élés és többszörös látogatások után)

img_0749

A helyzet változatlan szokták néha néha mondagatni, viszont  a magyar fővárosra ez nem igaz, bár sosem volt az. Az elmúlt hétvége után, mikor is egy hosszú hétvégét töltöttem Budapesten, megfogalmazódott bennem egy-két gondolat, ami napokban kitört Bécs vs. Budapest „harcban” még érdekesebben cseng. (Aki esetleg nem lenne képben annak ITT a cikk, hogy miről is van szó)

Az igazság az, hogy Budapest az évek során nagyon megváltozott, ami nem feltétlenül egy rossz tulajdonsága egy adott városnak, viszont a főváros „átalakulása”, nem feltétlenül jó irányba tolódott el. A belváros nyüzsgése és a bulinegyed pezsgése mögött, a háttérben vannak gondok.

A látottak alapján, teljesen felesleges volt Lázár Jánosnak Bécsbe kimenni, mivel azokat az állapotokat a magyar fővárosban is megtalálta volna. A bevándorlók/migránsok/menekültek (mindenki hívja őket úgy ahogy azt párt állása/nézete megkívánja) nélkül is elérte, amit Bécs az előbb említett embecsoportok „segítségével”. (Bár a videó konkrét képekkel nem szemlélteti, hogy mit is, mivel csak beszélnek az áldatlan állapotokról). A magyar fővárosban kör(út)kép eléggé lehangoló, ellentétben a bécsi videóban látotakkal. Az állandó cigi/apró lehúzások, a hajléktalanok, hányások és ilyen olyan formájú/fajtájú ürülék/vizelet foltok tarkítják a képet. A közteres piálásokat (napközben, még a tömegközlekedésen is) hőbörgéseket meg se említem már, itt amúgy most egyaltalán nem a különböző legény/leánybúcsús csoportokra gondoltam. Úgy érzem nem feltétlenül a még meg nem érkezett és lehet soha meg sem jövő nem pestiektől és állapotoktól kellene félni és azzal riogatni, hanem a már rég kialakult és egy ideje itt gyökerezővel törődni. Ha pedig nyitott füllel járna az ember az utcákon, akkor már rég észrevette volna, hogy a török, olasz, görög és valamilyen szláv nyelvi családból származó (ezeket a nyelveket ismertem fel legtöbbször) bevándorlók/migráns emberkék már rég a fővárosban vannak.

A magyar gasztronómia pedig egyaltalán nincs veszélyben, ahogyan sokan az illetékesek közül ettől tartanak (aki ismét miről beszélek és utalgatok, ITT elolvashatja). Bár nem értem egy világvárosban, hol van ezzel a gond. Visszatérve a témához, nem feltétlenül a török kebabosok vagy a dönneresek fogják átvenni a lacikonyhák felett hatalmat. A jóféle olasz éttermek elszaporodtak a magyarok fővárosában, legalábbis az igazi nápolyi pizza már jelen van és a pizza kultúra megreformálása vannak törekvések.

Hogy valamilyen tanulság féle is legyen a bejegyzés végére, úgy érzem mielőtt más városokkal „riogatnánk”, először nézzünk szét saját házunk táján. A másik meg szerintem sok pesti szeretne Bécs szintjére kerülni, annak ellenére, hogy egyesek ezt megszeretnék akadályozni.

Végezetül, pedig arra jöttem rá, hogy én bizony Pesten, már nem szeretnék hosszabb ideig élni, ahogyan azt két-három évvel ezelőtt elképzeltem. Mint ugródeszka egy nagyobb lépés megvalósításához vagy 2-3 éves tapasztalat szerzésre tökéletes lenne számomra, viszont többet már nem tudna nyujtani nekem Budapest és nem is szeretném, hogy nyutson.