Tag: elmélkedések

A kései huszas éveim hajnalán

Ez a nap is eljött, ezt te is jól tudod. Másképp kell fel reggel a nap és a többi bullshit … fenéket. Ez a csütörtök is olyan, mint a többi, csak ma még a születésnapom is van, ennyi, nem több és nem kevesebb. Így, megállva két születésnapi facebook bejegyzés után, elgondolkodva a koromon (27, huszonhét) megállapíthatom, hogy beléptem a kései huszas éveimbe. Kicsit állok és nézek magam elé, bár néha fekszem is és a kutya harapdálja a lábujjam. Lényeg a lényegben, hogy ezt az eddigi akár hány évet, anno nem így képzeltem el … távolról sem. Ami nem feltétlenül baj vagy késztetne szomorkodásra.

1353501435_a857532188_b

Visszatérve az oly gyakran használt kedvenc motívumomra, a ha valaki nekem ezt mondja 5-10 évvel ezelőtt, hogy (…) szembe röhögömre, akkor most tényleg hitetlenkedve állnék előtte. Mivel az az igazság, hogy hatalmasat fordult velem a világ. Tíz évvel ezelőtt kis tejfelesszájú kölyökként az álom hivatás felé bandukoltam (református lelkipásztor akartam lenni), amiről később le is tértem egy sikertelen felvételi után. Bár a követező lépések se vittek közelebb az újabb terveimhez, de még a halvány elképzeléseim felé se. De egyiket se bánom, mert mindegyik megálló közelebb vitt magamhoz és ahhoz a személyiséghez talán, aki most ezeket a sorokat írja.

birthdayscreenshot
Még a születésnapomat is tudja a Google, bár ő mindent IS tud.

Álmodoztam én még anno a munka mellett tűrhető fizetésről, saját lakásról (még ha albérlet is), párkapcsolatról. Na, ezek közül jelenleg egyik sincs meg, amit nem bánok és soha nem is fogok. Mert ezek tulajdonképpen nem álmok (lehet valakinek az), hanem a társadalom által felépített és belénk szuszakolt elvárások. Majdnem egy senki vagy, ha nincs stabil munkahelyed, jövedelmed, párkapcsolatod. Ennek ellenére én teljesen a másik irányba megyek és eszem ágában sincs visszafordulni. Mivel elhatároztam, hogy a saját álmaimat fogom megvalósítani és azok érdekében fogok cselekedni. Hisz így jutottam el pédául Olaszországba. Ahol másfél évet éltem és sikerült megismernem a kultúrájukat, megtanulnom a nyelvüket és bejárnom az országot (bár egy-két hely még kimaradt). Dolgozhattam/önkénteskedhettem és kipróbálhattam magam egy interultúrális közegben. Ez a környezet ha nem is teljesen, de gyökeresen megváltoztatta az életem, kiszélesítette látásmódom és végül, de nem utolsó sorban személyiségem. A változást szemléltetve, aki egy kicsit is ismer tudja, mennyi húst ettem régebben, na ennek ellenére, januártól kezdve vegetáriánus vagyok, néha még, ha az alkalom úgy adja, akkor például jógázom is.

Ahogy mondtam már, nem bánok semmit és soha nem is fogok. Mivel minden sikertelen elképzelés, kudarc vagy megvalósított álom és cél egyre közelebb vitt ahhoz a személyhez aki most vagyok és álmaimhoz/terveimhez. Ezek segítették a jelenlegi stabil jövőképem kialakulását. Bár erre majd még visszatérnék tíz év múlva, mivel láttuk mi történt a legutóbb is.

Sokszor kérdezik, hogy ha visszaforgathanám az időt mit csinálnék másképp. A válaszom ilyenkor mindig egyszerű és változatlan, tulajdonképpen semmit se csinálnék másképp. Mivel minden megismert ember vagy az összes történés, a balul sült felvételi, esetleg egy sikertelen stoppolás, majd a szabad ég alatt éjszakázás is, életem láncának egy nélkülözhetetlen elemét képezi. Nem sajnálok és bánok semmit, addig még azt csinálom, amit szeretek és úgy élek többnyire, ahogy szeretnék. Nem érdekel, hogy a huszonhét év alatt nem tudok felmutatni semmit, ami társadalmilag elvárható lenne. Viszont mit érne az egész fiatalságom, ha nem éltem és élveztem volna ki maximálisan, úgy. Persze sokaknak más a fontos és előrébb van egy jó állás, lakás, kocsi, éves nyaralás kipipálása a listáról, ám ezek számomra jelenleg súlytalanok. Hosszabb távon lehet az általam felsoroltak és a velük szerzett tapasztalatok sokkal kifizetődőbbek. De legalább én biztosan és boldogan el tudom mondani, hogy úgy élek és éltem eddig, ahogyan szerettem volna.

Advertisements

Budapesten gondoltam …

(Magánvélemény, ami nem egy hétvége után született, hanem hat hónap Pesten élés és többszörös látogatások után)

img_0749

A helyzet változatlan szokták néha néha mondagatni, viszont  a magyar fővárosra ez nem igaz, bár sosem volt az. Az elmúlt hétvége után, mikor is egy hosszú hétvégét töltöttem Budapesten, megfogalmazódott bennem egy-két gondolat, ami napokban kitört Bécs vs. Budapest „harcban” még érdekesebben cseng. (Aki esetleg nem lenne képben annak ITT a cikk, hogy miről is van szó)

Az igazság az, hogy Budapest az évek során nagyon megváltozott, ami nem feltétlenül egy rossz tulajdonsága egy adott városnak, viszont a főváros „átalakulása”, nem feltétlenül jó irányba tolódott el. A belváros nyüzsgése és a bulinegyed pezsgése mögött, a háttérben vannak gondok.

A látottak alapján, teljesen felesleges volt Lázár Jánosnak Bécsbe kimenni, mivel azokat az állapotokat a magyar fővárosban is megtalálta volna. A bevándorlók/migránsok/menekültek (mindenki hívja őket úgy ahogy azt párt állása/nézete megkívánja) nélkül is elérte, amit Bécs az előbb említett embecsoportok „segítségével”. (Bár a videó konkrét képekkel nem szemlélteti, hogy mit is, mivel csak beszélnek az áldatlan állapotokról). A magyar fővárosban kör(út)kép eléggé lehangoló, ellentétben a bécsi videóban látotakkal. Az állandó cigi/apró lehúzások, a hajléktalanok, hányások és ilyen olyan formájú/fajtájú ürülék/vizelet foltok tarkítják a képet. A közteres piálásokat (napközben, még a tömegközlekedésen is) hőbörgéseket meg se említem már, itt amúgy most egyaltalán nem a különböző legény/leánybúcsús csoportokra gondoltam. Úgy érzem nem feltétlenül a még meg nem érkezett és lehet soha meg sem jövő nem pestiektől és állapotoktól kellene félni és azzal riogatni, hanem a már rég kialakult és egy ideje itt gyökerezővel törődni. Ha pedig nyitott füllel járna az ember az utcákon, akkor már rég észrevette volna, hogy a török, olasz, görög és valamilyen szláv nyelvi családból származó (ezeket a nyelveket ismertem fel legtöbbször) bevándorlók/migráns emberkék már rég a fővárosban vannak.

A magyar gasztronómia pedig egyaltalán nincs veszélyben, ahogyan sokan az illetékesek közül ettől tartanak (aki ismét miről beszélek és utalgatok, ITT elolvashatja). Bár nem értem egy világvárosban, hol van ezzel a gond. Visszatérve a témához, nem feltétlenül a török kebabosok vagy a dönneresek fogják átvenni a lacikonyhák felett hatalmat. A jóféle olasz éttermek elszaporodtak a magyarok fővárosában, legalábbis az igazi nápolyi pizza már jelen van és a pizza kultúra megreformálása vannak törekvések.

Hogy valamilyen tanulság féle is legyen a bejegyzés végére, úgy érzem mielőtt más városokkal „riogatnánk”, először nézzünk szét saját házunk táján. A másik meg szerintem sok pesti szeretne Bécs szintjére kerülni, annak ellenére, hogy egyesek ezt megszeretnék akadályozni.

Végezetül, pedig arra jöttem rá, hogy én bizony Pesten, már nem szeretnék hosszabb ideig élni, ahogyan azt két-három évvel ezelőtt elképzeltem. Mint ugródeszka egy nagyobb lépés megvalósításához vagy 2-3 éves tapasztalat szerzésre tökéletes lenne számomra, viszont többet már nem tudna nyujtani nekem Budapest és nem is szeretném, hogy nyutson.

Próbaidő

Még a hónap elején találtam az alábbi képet az internetekben, mikor megosztottam, még nem gondoltam, hogy meg is valósul majd. Most meg itt vagyok a hónap végéhez közeledve és valahogy tényleg ez a január olyan volt mint az év próbaverziója, egy harmincnapos próbaidő. A végén pedig eldönthetem, hogy na akkor februárban teljes gőzzel belevetem magam a sűrűjébe és belevágok az évbe (nem mintha lenne más választásom).

26219124_2068753246487191_4337379046720917829_n
Szabadfordításban ennyi lenne “Úgy döntöttem, hogy az én 2018. évem feburár elsején fog kezdődni, január egy ingyenes próbaverzió/próbaidő lesz.

Kijelenthetem, hogy egy sikeres és tartalmas januárt sikerült lezárnom. A napokban épp azon gondolkodtam, miközben már másodjára robogtam Szatmár felé, hogy ha nekem valaki elmondja az évem első hónapjainak történését és levetíti a trailert szembe röhögöm. Soha nem gondoltam volna, hogy a három hét leforgása alatt két Erasmus+ trainingen veszek részt, mint résztvevő és nem csak. Itt sikerült rájönnöm vagy inkább csak tudatosítani magamban, hogy mennyire hiányzik a multikulturális közeg. Mikor decemberben hazaköltöztem, még nem éreztem ennek a hiányát, viszont az idő múlásával már kezdtem megtapasztalni, éreztem, hogy bizony mennem kell, mert nem találom a helyem. Kapóra is jött a lehetőség, így összepakoltam és már az év ötödik napján utaztam is, még akkor is ha csak a „szomszéd” megyébe/városba. Végül pedig az egyszeri alkalomból kettő lett, bár annyira nem is csodálkozom, hisz mindig is szerettem/szeretem csinálni és résztvenni ilyen projektekben. Amiért talán másabb volt, hogy itt éreztem csak igazán, hogy a munkám és közreműködésem meg van becsülve és értékelve. S már csak ezért megéri az ilyen projektekkel foglalkozni, bár említhetném a résztvevők örömét, a már előbb is szóvá tett multikulturalizmust  vagy akár a személyes fejlődést. Nem hiába gondolkodtam el ismét, hogy igen, szívesen foglalkoznék ilyennel a jövőben, mert szeretem csinálni és jól érzem magam a közegben. Az ilyen Erasmus+ projektek és a résztvevők visszajelzései, apró üzenetei egy papíron, pedig csak még jobban megerősítenek ebben.

notescollage

Most pedig úgy érzem, hogy elérkeztem életem egy olyan részéhez, amikor egyről a kettőre kell lépjek és talán most nőttem fel csak igazán. Már egy borozós, beszélgetés során mondták nekem, hogy még Olaszországban voltam felnőttem és elindított bennem valamit. Ráadásul többen említették, akik régebbről is ismertek, hogy egy új és jobb személy lettem. Az ember nem mindig veszi észre magán ezeket, így mindig meglepődik az ilyen kijelentéseken. De mikor leül és ténylegesen elgondolkodik rajta, rájön, hogy talán még igazak is lehetnek.

Sok volt ebben a januárban és én úgy érzem sikerült kimaxolni, ráadásul úgy, hogy egy nagy kaland még hátra van. Arról nem is beszélve, hogy a vegetáriánusságot és sok minden mást még meg se említettem, de az előbbire majd később visszatérek, mivel van miről írni. Addig is lehet követni a facebookon (ITT), mert ott általában több a tartalom mostanában, mint itt.

Utazás

Ha az elmúlt évem össze kellene foglalnom egy szóban, akkor mindenképp az utazás szót használnám. Ez az egyszerű, de mégis sokatmondó szavacska írja le legjobban az elmúló félben lévő esztendőm. Egy rendkívül tartalmas és egyértelműen szerteágazó útban, amilyenben még soha életemben nem volt részem.

UISP 2017-2018

A főhős útja az ismeretlen országban

Még 2016-ban sikerült eljutni Olaszországban, mint önkéntes és megkezdeni annak felfedezését. 2017-ben pedig ezt sikerült a tökélyre fejleszteni és még jobban elmerülni annak kultúrában és gasztronómiájában. Eljutottam olyan helyekre, amelyek csak a legvadabb álmaimban léteztek és lehetőségem nyílt a bakancslistám számos pontját kipipálni és áthúzni. Mikor pedig húsz napra sikerült „világgá mennem” és bejártam az ország nagy részét, kalandozásaimról részletesebben pedig ITT olvashattok. Alkalmam volt arra, hogy elmélyítsem ismereteimet az olasz kultúrában, aminek az lett a következménye, hogy csak még jobban megszerettem és rájöttem arra, hogy az én jövő lehet itt van. Hihetetlenül magával ragadó közeg, ahol az emberek végtelenül boldogak és rendkívülien tudják élvezni az életet, amit sokan csak a dolce vita életérzésnek hívnak. Nekem pedig erre az életvitelre van szükségem, én úgy érzem, arra hogy boldog és kiegyensúlyzott legyek. Viszont ami késik az nem múlik, és fogok én még a Toszkán dombságok között borozni vagy valahol Emilia Romagna kőházaiban sajtot majszolni és azzal foglalkozni, amit szeretek.

A főhős útja az ismeretlen konyhában

Mivel ugye meg kellett tanulnom főzni is a konyha egyre közelebb került hozzám, addig még meg nem szerettem ott ténykedni. Mostmár pedig mondhatni otthonosan mozgok itt és ha mást nem is, de a pasta főzési technikám már-már tökéletesre fejlődött, főleg, hogy már a saját pastam is elő tudom állítani. Tehát éhen halni nem fogok, még vizem és 00 lisztem van. Bár az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy tudományom jelentősen bővítettem más, többnyire az olasz konyha receptejeivel is.

Ha nem is tartozik szorosan a konyhához, de az év végére tettem egy utolsó lépést még a komfort zónámon kívülre és vegetáriánus lettem egy hónapra. Végül az egész annyira megtetszett és véghez vihetőnek láttam, hogy 2018-tól végleg felhagyok a hús és hústermékek fogyasztásával (hopp, egy újévi fogadás).

A főhős útja a személyiségének ismeretlen bugyraiban

A leghosszabb utazáson talán szerény személyem és személyiségem ment keresztül, köszönhetően nem csak az előbb felsorolt pár dolognak, hanem tulajdonképpen magamnak és az engem körülvevő embereknek és helyzeteknek. Szinte mindenki tudja, hogy idén ért véget az egy éves önkétességem is és rögtön elkezdtem dolgozni a szervezetnél, ami úgy ért véget ahogyan, aki esetleg kíváncsi a történetre ITT elolvashatja. Viszont nem is erről vagy ezekről szeretnék beszélni, hanem arról, hogy mennyire megváltoztam, köszönhetően sok mindennek és mindenkinek. Határozatabb és céltudatosabb lettem, ami bohémséggel keveredett, ez az elegy pedig magával hozta a nyitottságot és az élet apró örömeinek élvezetét is. Sokan szeretnek úgy fogalmazni, hogy egy igazi olasszá váltam … ki tudja lehet. Útjaim során felfedeztem lényem és személyiségem egy olyan részét és sikerült betekintenem egy olyan „helyre”, amely többnyire eddig ismeretlen és felfedezetlen volt számomra. Végül pedig sokkal vidámabb és boldogabb lettem, még ha ez nem is látszik mindig a szakállam és a pókerarcom mögött, amely már védjegyem lett. Volt is nagy meglepetés mikor levágtam az öt éve növesztett szakállam, de erről majd később.

Az évem értékeléséből most ennyi lenne, kitűzött célok nagyobb része teljesítve, megálmodott álmok többsége megvalósítva, bakancslista kitöltése folyamatban. Úgy érzem nyugodtan jöhet 2018 és a 2017-re eltervezett dolgokat sikeresen teljesítettem. Az elkövetkezendőkre, pedig ha lehet egy még jobb évet kívánok magamnak, de még  ha csak fele ilyen jó lesz, már meg leszek elégedve.