Kicsit már kezdem unni, hogy mostanában a bejegyzéseimet mindig, ha nekem valaki azt mondja kijelentéssel kell kezdjem, viszont ilyen ez a popszakma. Szóval, ha nekem valaki az év elején elmondja, hogy miután két trainingről hazaérkezem és egyből egy bloggereknek és influencereknek szervezett, egy olaszországi térséget népszerűsítő projektbe/körútba csöppenek kinevetem. Arra pedig a legmerészebb álmomban sem gondoltam, hogy pont oda térek vissza, ahol másfél évet lehúztam és úgy jöttem el onnan ahogyan. Így hát pár nap leforgása alatt már a harmadik utamon voltam az évből egyenesen az olasz csizma sarkába, az egykori „bűntények” színhelyére.
Alighogy megérkeztem Bariba, egy pár órás vonatozás és repülőút után, már azon kaptam magam, hogy ismét a félsziget belsejébe haladok. Fáradtan, éhesen, fájós fejjel és az út porától piszkosan vágtam neki az egésznek. Most azonban egy kicsit nehezebb szívvel, a régi sérelmek és már korántsem olyan kitörő örömmel jöttem vissza. Utólag visszatekintve hiába láttam a sok régi, már olyan jól ismert dolgot jó volt egy kicsit visszajönni. Ráadásul új élményekkel is gyarapodott tárházam és végül, de nem utolsó sorban sikerült finomakat enni és jóízű borokat kóstolni. Az új infó és ötlet áradatról nem is beszélve, amit a többi résztvevőtől kaptam. De nem is akarom tovább nyújtani a bejegyzés bevezetőjét, hanem jöjjön a pontokba szedett beszámolóm arról, hogy mi történt a nagy visszatérésem során.
Piacolások közepette
Mielőtt ide jöttem volna is szerettem piacra járni, ez itt pedig még jobban felerősödött, köszönhetően a hetente kinyíló piacoknak. Hiányzott is az igazi dél olasz piac feeling, így egy kicsit jó volt ismét a forgatag kellős közepén lenni és ezzel kezdeni a körutat. Hatalmas élmény volt ismét a standok között járkálni és hallgatni, ahogyan az olaszok beszélnek vagy a jól ismert árusokkal és ismerősökkel szóba elegyedni egy kicsit. Nagyszerű érzés volt a sorok között sétálni és csak sodródni a tömeggel a késő januári napsütésben. Meglepetésemre sokan felismertek és köszöntek már előre és készítették a „csomagot” a termékekkel amiket régebben vettem.

A poggardo-i piac mellett a sikerült még megnézni a Specchia városában megrendezett vásárt is. Bár itt az időjárás nem volt kegyes hozzánk és a borús, esős idő ellenére nem tudtuk igazán kiélvezni az adott lehetőségeket. De még így is sikerült eltölteni egy kis időt ebben a dobtetejére épült városban, többnyire egy kávézó/fagyizóban. Az olaszorászgi kávéházakhoz fűződő viszonyom talán már említettem valahol, tehát gondolom senki sem lepődik meg elárulom, hogy mennyire jó volt ismét itt kávézni. Hiányzott a pult előtti káosz, mikor mindenki egyszerre rendeli az espressoját, ráadásul mindezek ellenére a barista mindig képben van és tudja minden egyes ember rendelését. Miután pedig mindenki megkapta a kávéját rögtön a pultnál el is fogyasztják, majd rohannak is tovább az emberek. Valahogy, pont ez a rendezett kávéházi káosz hiányzott innen … természetesen az espresson kívül.

Kisvárosi kincsek
Soha nem gondoltam volna, hogy egy pár ezer fős városnak olyan sok látnivalója van mint Sponganonak. Ezekre a látványosságokra a helyiek pedig nagyon büszkék is és előszeretettel mutogatják az odaérkezőknek. Ilyen például a főtéren lévő barokk óratorony, ami időközben a város jelképe is lett. De említésre méltó a város központjától egy pár perces sétára lévő Bacile di Castiglione kastély. Amelynek pincéjében egy olajsajtoló üzem működött régebben, most pedig egy múzeumot és egy multifunkcionális termet üzemeltetnek a helyiek.

A kastély kertje pedig nyáron esküvőket vagy különböző összejöveteleket szoktak szervezni, de akár ki is lehet bérelni az ott található házakat/lakásokat nyaralónak. Kicsit eljátszadoztam a gondolattal, hogy mennyire menő lenne már egy barokk kastélyban nyaralni pár napot, még akkor is, ha mondjuk a szoba ahol épp megszálltam, anno a szolgálóké volt.

Ráadásul miközben a kastélyban járkáltunk az eredeti tulajdonos egyenesági leszármazottja vezetett körbe. Olyan történeteket mesélve, amelyeket csak bennfentesek tudhatnak vagy olyan helyeket tudott megmutatni, amelyek létezéséről csak a családtagok tudhatnak. Látva a hatalmas ebédlőt, ahol régen csak enni jártak a tulajdonosok, kicsit elállt a lélegzetem. Mikor meg megtudtam, hogy bizony itt legutóbb beöltözős szilveszteri bulit tartottak nem kicsit meglepődtem, hogy van bátorságuk kiadni a helyet, bár ha fenn akarják tartani akkor bizony muszáj.

Nyilvánvalóan, ha salento-I településekről beszélünk nem szabad megfeledkezni a barokk templomokról és kápolnákról sem. Végül pedig, mielőtt még végképp meguntuk volna a várost kimentünk a Spongano meletti olivásba. A szeles és borús idő ellenére volt alkalmunk egy kisebb sétát tenni a több mint száz éves fák között.
Hímezés (hámozás)
Sponganoi látogatásunk során a kihagyhatatlan vincés nővérek által üzemeltett intézménybe is ellátogattunk. Itt egy hímzéssel foglalkozó egyesület rögtönzött előadásán is sikerült résztvennem … immár harmadik alkalommal. A látogatás végén a vincés nővérek és az asszonyok által és a kézműves foglalkozások során készített abroszokat is megmutatták. Kicsit az otthoni terítőkre emlékeztett, amit a nénikék hímeznek falun a házak előtt, miközben pletykálnak vagy süttetik magukat a napon.

Készítsünk sajtot … ki tudja hanyadjára már
A körút, számomra már olyan jól ismert álomásához is sikerült elérkezni, ami nem volt más mint a sajtkészítő néni. Így ha jól számolom már a harmadik alkalommal nézhettem végig a néni sajt/túró/ricotta készítő a műveletét a műhelyébe, ami tulajdonképpen a saját házának a konyhája volt.

Nagy szenvedélyem az olasz konyha
Mióta végleg hazaköltöztem keresem az olasz ízek, több kevesebb sikerrel, bár itthon a konyhában szoktam alkotni, ami azért kicsit megközelíti az ottani ízeket. Most viszont az egy hét alatt mindent kipróbáltam szinte amit elém raktak vagy tudtam, hogy kedvencem és szeretem … természetesen szigorúan hús nélkül. Ilyen volt például az egyik személyes kedvencem a paradicsom szószos fül alakú pasta orecchiette e pomodoro vagy tarlórépaleveles pasta, ami a pasta orecchiette con cime di rape. De volt a lecsóra emlékeztető peperonata, ami egy olajban tocsogó, dínsztelt zöldségtál paprikával, cukkinivel, padlizsánnal, hagymával és paradicsommal.



A helyi édességekről sem szabad megfeledkeznem, mert első dolgaim között volt kipróbálni őket. Így volt alkalmunk megkóstolni egy helyi specialitást a spumonet. Ami egy három rétegből és ízből álló formázott kicsi „fagyitorta” egy cseppnyi babapiskótával az alján. Értelemszerűen a fagyis kalandok után, a számomra már jól ismert, süteményeket már nem voltak olyan nagy újdonságok. Viszont jó volt ismét cornettot vagy pasticciottot enni a reggeli eszpresszo mellé




A gasztronómiai kalandozásaink fénypontja egyértelműen ismét a borkóstoló volt. A helyi őstermelőnél három fajta helyi bort volt lehetőségünk kipróbálni ( egy fehéret, egy rosét és egy vöröset). Most sem csalódtam az olasz borokban, hisz mind a három nagyon finom és különleges ízvilágú bor volt.

A háborgó Castro
A körút során sikerült eljutnom az egyik kedvenc tengerparti városomba, Castroba is. Sajnos az időjárás most se volt velünk, így nem sikerült megmártóztatnom, legalább a lábam a tengerbe. Bár nem feltétlenül a hüvös borús időjárás miatt, hanem a háborgó tenger miatt. Ha fürödni még nem is lehet a tengerben, ahogyan azt az előbb is mondtam, de jó volt egy kicsit a parton ücsörögni és hallgatni a tenger morajlását, ahogyan a víz neki csapódott a szikláknak és a városfalának.

Végül, egy kisebb a város körüli séta után, a múzeumot is kinyitották nekünk, ahol egy rögtönzött tárlatvezetés keretein belül, bemutatták az ásatások során talált ókori görög maradványokat.




Tehát valahogy így nézett ki a visszatérésem Salento régiójába, ott ahol másfél évet töltöttem el és mindig emlékezni fogok rá. Jó eltölteni itt bő egy hetet és nosztalgiázni egy kicsit, annak ellenére, hogy eleinte nehéz szívvel jöttem vissza … de erről majd egy másik bejegyzésben.