Amatőrség mester fokon, államilag támogatva

Ki vagyok én, hogy ítélkezzem vagy épp véleményt nyilvánítsak egy hivatalos, a román állam által működtetett Facebook oldalról? Mi közöm van nekem egy ilyen oldalhoz, hogy jövök én ahhoz, hogy leszóljam és minősítsem őket? Végül rájövök, hogy a kisnyugdíjas Terike nénit se kérte senki, hogy f*szságokat kommenteljen egy-egy hír alá. De nem hinném azt se, hogy bárki, csak úgy ismeretlenbe, just for fun elkérte volna Dezsőnek, a nős, két gyerekes családapa dickpicjét Instagramon privát sztoriban … mégis megkapta. Így megragadtam a lehetőséget és a bátorságot, tehát jöjjön egy kis soft rant a RO Vaccinare Facebook oldalról.

(Gratulálok a 30000 lájkohoz, bár lehet nem így kellett volna megköszönni, hogy ANTIcipat, főleg úgy hogy az emberek többsége azt hiszi, hogy az oltással chip is jár.)

Nagyot ment a napokban általam megosztott kép, ahol a fent említett oldalról származó kép miatt fakadtam ki egy kicsit. Másfél év kommunikáció szak után és egy social media management kurzust elvégezve, bátorkodtam kifakadni az oldalon és annak egyes tartalmain. Felháborodásom jogos-e vagy sem, mindenki döntse el saját maga. De én elvégeztem a házi feladatomat és tulajdonképpen visszanéztem az összes eddigi bejegyezéseit az oldalnak (szerencse, hogy van kékfény szűrős szemüvegem és így nem éget le a retinám).

Egy nyugodt, csendes este, mikor csak a lo-fi zene szólt a laptop hangszóróiból, kaptam a képet, hogy itt tartunk és *insert graphic design is my passion mém*. Először mikor megláttam a fenti képet gondoltam magamban “csak” egy mémoldal, de nem, kérem szépen, ez a hivatalos tájékoztató Facebook oldala a romániai COVID 19 oltási kampánynak. Egyből szembetűnő volt a képen használt betűtípus, a mindenki által gyűlölt Comic Sans1. Nem kell az embernek designernek lennie, elég ha csak az interneten szocializálódott és/vagy rendelkezik szép érzékkel, mert egyből tudja, hogy Comic Sans-t nem használunk, főleg nem egy hivatalos tájékoztatásra szánt oldalon, vizuális elemen. Nem hivatalos, formailag gyerekes, nevetséges és olvasás közben zavarja a szemet. Ráadásul szinte az összes vizuálon ezt a betűtípust használta a készítő (alkotónak nem nevezném, mert hát ez minden csak nem alkotás) a jól bevált és alkalmazott talpas betűtípusok helyett.

Úgy gondolom, hogy tulajdonképpen nem is feltétlenül magával a bejegyzéssel van a legnagyobb baj, mert azért van még ilyen és hasonló ahonnan ez jött. Az alapvető gond az egésszel az, véleményem szerint, hogy valaki ezért súlyos pénzeket és különböző juttatásokat kap. Felveszi a több ezer lejes, az állampolgárok adójából származó pénzt és egy ilyen trehány munkát csinál, ráadásul valaki ezt még nyilván le is okézta. Gondolom úgy voltak vele az illetékesek az irodában, hogy jól van ez így, a szükséges minimum megvan és a sok vírustagadó, oltásellenes kommentek mellett ez vizuális terrorizmus fel se fog tűnni.

Végtelenül szomorú, hogy sok reklámgrafikus meg munkanélküli vagy alulfizetett és általában mindent is csinál sokszor és akkor találkozik egy ilyen “mesterművel”. Bár a reklámgrafikus helyett be lehetne tenni bármilyen kreatív szakmában ügyködő titulust. Nyilván egyre elterjedtebb az igényes marketing és PR fogalma, de még mindig ott tartunk, hogy “áh, te reklámgrafikus vagy akkor csináld már meg a marketing részét is és a social media részét is”. Persze az ember mindenhez is kell értsen és jó ha ért is, de ez sokszor a juttatásban nincs kifejezve vagy épp sokszor lenézik a kreatív szakmában tevékenykedőket.

Tehát az van, hogy ezer lejeket ölnek bele, gondolom talicskával viszik a projektbe a pénzt és ez a végtermék, egy teljesen amatőr, gány, igénytelen munka. Lehet valakinek tetszik és elfogadja ilyennek, de nem ez kellene legyen a standard, a megszokott. Vajon olyan nehéz lett volna egy normális reklámgrafikust és egy kommunikációhoz értő embert alkalmazni? Legalább akkor nagyobb esély van arra, hogy korrekt módon elkészítik az oltási helyzetről tájékoztató kampány Facebook oldalát. Talán akkor születtek volna igényes, tagolt, közérthető bejegyzések, amelyektől nem folyik ki az ember szeme olvasás közben. De nem, most is biztos azon a jól megszokott elven voltak, hogy “hagyjad Dorel, jó lesz az a népnek, a többivel ne törődj.”

A vasárnapi önkormányzati választások krónikája

Induljon a jól megszokott választások live, mivel ma a mai napon egész Románia választ és szavaz, méghozzá a helyi képviselőit az önkormányzatokba. Egy valaki már biztos nyert, és ez nem más, mint a jó öreg Zuckerbeg, a sok fizetett politikai hirdetésekből befolyt összegek miatt (volt hogy még a Hargita megyei jelöltektől is kaptam reklámot). De nézzük kinek térül meg jobban a reklámokba befektetett összeg és ki tudja majd kihozni a költségvetést nullára.

Helyszín a szokásos a kicsi óvoda a legnagyobb váradi lakónegyedből. A csapattagok is hellyel közzel a szokásosak, szóval a kellő tapasztalat és az új lendület is megvan a körzet tagjaiban, ami lehet nem mindig épp célravezető. Bár rengeteg új tag van és így vagyunk is összesen tizenöten, elnököstől és tagoktól kezdve az óvodai plüssökig bezárva.

Ahogyan azt már mondtam, a helyszín és a tagok a szokásosak, viszont a körülmények már nem, hisz itt a nyakunkon a koronavírus és a világjárvány, PANDÉMIA! Így ennek fényében történik/történt az egész választás. A rendelkezések minőségéről, átláthatóságáról és logikusságába most nem mennék bele, így is van elég virológus, politikus, polihisztor az országban, legalábbis böngészve a Facebookot ez látszik. Mindenesetre mi maszkban (helyesen hordva) kesztyűben és fertőtlenítővel felszerelkezve várjuk a szavazni akaró állampolgárokat.

Prológus

Tegnap megtörtént az első gyűlés és szépen bemutatkozott mindenki egymásnak, mondjuk van aki már a foga fehérjét vagy épp intelligenciáját is sikerült megvillantania. A nagyobb pártok delegáltjai a szokásosak, szóval vannak ismerős arcok és vannak az újak akik a világot vagy legalábbis a körzetet jöttek megváltani.

A koronavírusra való tekintettel kaptunk a zsákokban a megszokott kellékek mellett fertőtlenítőszereket, maszkokat és kesztyűket is kaptunk. Mondjuk annyira vigyáznak a teljes fertőtlenítésre illetékes személyek, hogy sikerült egy pár szavazólapot is fertőtleníteni, mivel a rosszul lezárt flakonok kiborultak a friss, ropogós szavazólapokra. Ment is a tanakodás mit csináljunk, hova terítsük őket száradni, mint a mosott bugyit a kötélre. Végül az illetékes személyek fentről el is mondták, hogy igen, pont így kell eljárjunk és amúgy se fognak annyian szavazni, hogy az összes szavazólapra szükségünk legyen. Tehát igen, itt tartunk, a szavazólapok száradnak, mint a frissen kiteregetett ruhák a körzetben.

6:00 – korán van még, mindenki álmosan áll a körzet előtt, bár egyesek már égnek a vágytól, hogy elkezdődjön a nap, mindjárt nyitunk, hogy elvégezzük az utolsó simításokat.

6:00 – 7:00 – Lesznek itt bajok én úgy érzem, de pozitívan állok a dolgokhoz, bár egyesek nem erősítik ezt. Lényeg, hogy kisebb viták és szervezetlenség után elkezdtük.

7:05 – Le is szavazott már az első állampolgár, el is szomorodott az USR képviselője, mert ő akart lenni az első, ahogy fogalmazott ég a vágytól hogy szavazzon, remélem, hogy tényleg a vágytól ég és nem a koronavírus okozta láz miatt.

7:25 – a láng alább hagyott, már nem olyan eltökélt a kolléganő az USR-től és elfogadta a sorsát és valószínűleg bele is törődött, mert még nem szavazott.

7:30 – az emberek folyamatosan érkeznek a szavazni, közben már két kolléganő is leszavazott egyik a Néppártól, a másik ki tudja már, mert annyian vagyunk és ki jegyzi már meg az összes pártot.

7:35 – leszavazott az USR-s kolléganő is, most örömében táncol (és nem viccelek) egy ilyen román Szabó Péterbe oltott korai Oravecz Nóra a néni, mert annyi életöröm és pozitivitás van benne, az egysoros poénokat és motivációs beszólásokat már meg se említem.

7:40 – életkorok és családi állapot leellenőrizve, meg is kaptam, hogy ennyi idősen, miért nem vagyok még nős. Kicsit megharagudtak szerintem mikor azt mondtam, hogy mégis mi közük hozzá és amúgy sem verseny a házasodás és szavatossága se jár le egy idő után.

8:00 – kedv egy kicsit alábbhagyott és már nem jönnek annyian szavazni, bár ez csak vihar előtti csend, mert hamarosan jönnek a ”templomos lovagok”

8:05 – két kolléganő is volt már koronavírusos, el is regélték már a kálváriájukat.

9:05 – szálingóznak az emberek a körzetbe, ahol eseménytelenül zajlik az élet. Bár a párkapcsolati témáról áttértünk a gyerekekre, unokákra, újabb téma amit inkább elkerülök biztos, ami biztos alapon.

9:30 – sok kicsi sokra megy és már van 40 összegyűjtött szavazó a listákon, a roham úgyis 10 után kezdődik, még szerencse, hogy csak 5 embert engedhetünk be. Amúgy a maszkot sokan még mindig nem tudják hordani, aztán még ők vannak felháborodva ha ezt szóvá is tesszük.

9:40 – a néni az ajtóban aki fertőtleníti a kezeket néha a semmibe is lő és nem igazán sikerül eltalálni a kezeket és csak annyit látsz, hogy a fertőtlenítőszer kilövel a semmibe, most nah, legalább a levegő is fertőtlenítve van, én viszont alig tudom kibírni nevetés nélkül, szerencse, hogy maszk van rajtam.

9:50 – ébredeznek a kollégák, már a pizzát rendelnék és az édességet, én meg még a reggelit se emésztettek meg. A kolléganő az USR-től még mindig Humor Haroldnak képzeli magát, kezd nagyon fárasztó lenni, bár szerintem ez csak egy elterelés és később a számlálásnál már csak Harold lesz humor nélkül.10:30 – ez ám a marketing, az egyik közeli étterem, hozott be napi menüs szórólapot, egyből elkezdték egymással megosztani a kolléganők a fogyással folytatott harcukat és keresztútjukat. Közben egyeseknek az anyai ösztönzük is beindult, mert bejött egy pasi gyerekkel, micsoda kombináció, még tetkói is voltak, egy igazi rosszfiú aki megtért.

11:00 – a helyi helyzet fokozódik, jönnek a “templomos lovagok” es megérkezett az első frissen a kórházból kiengedett és koronavírusból felgyógyult emberke és törvényszerűen pont az én listámon volt.11:40 – megindultak az emberek, sorra jönnek szavazni. Közben egymást kóstolgatjuk a körzetben, mindenki felméri maga körül a helyzetet, ez nem jó másra, mint hogy mindenki kimutassa a foga fehérjét és hogy tudjuk mire számítsunk később.

11:45-12:45 – nem igazán történt semmi érdekes, az emberek jönnek és mennek, mi meg rendületlenül fertőtlenítünk. Közben szálingóznak az ebédek is, egyesek epekedve nézik ki mit kap, sokat meg lehet tudni egy-egy párt által kiszállított ebédről. Eddig a PNL ebédje viszi a prímet, bár a műanyagot nem spóroltál ki a belőle ahogy láttam.

12:50 – hopp, beérkezett az első mozogosítási hívás, tehát mozgósítás intesifies.

13:00 – az ebéd is megjött, ennél jobb már nem igazán lehet ma, bár én reménykedem, hogy azért az eredmény a végén adhat még okot az örömre.

13:05 – a kolléganő az USR-től elkezdett velem barátkozni, mivel megjegyezte, hogy Cseke Attila az RMDSZ polgármesterjelöltje milyen jó alpolgármester lehetne, legalábbis a többinél mindenképp. This is a beginning of a beautiful friendship.

13:15 – az előző évekhez és szavazásokhoz képest most hamarabb leszavaztam, kicsit nehéz döntés volt, de végül megszületett döntés, nagyon remélem, hogy jól döntöttem.

13:20-13:40 – újult erővel és teli hassal vetem magam újból a munkába, bár a kezem már kiáll a sok pecsételéstől. Szerencsére már nincs sok csak egy fél nap13:50 – egy dakota közmondást szerint, sok bába között elvész a gyerek, ezért nem is kellene egy tucatnyian pecsételni az új szavazólapokat, hanem megszervezve szépen egy menet szerint. De hiába ha a másik mindenhol IS ott akar lenni.

14:00-15:00 – az emberek nem igazán jönnek szavazni, a fiatalokat már meg se említem és mióta ide járok ez a tendencia, sőt lehet egyre rosszabb szerintem és egyre kevesebben jönnek. Sok régebbről ismerős arc már rég leszavazott és egyre több az üres járat.

15:30 – itt tartunk, egyes magyar párt biztosai sértegetik a másik magyar párt biztosát és még ők szorgalmazzák a magyar összefogást. Elfogadhatatlannak tartom, hogy egyes Néppártos urnabiztosok személyeskedve sértegetik és fenyegetik a másik magyar párt képviselőjét csak azért, mert ő más pártból van.

17:00 – zavartalanul zajlik minden és mivel közeledünk a végéhez mindenki elkezdte az esélylatolgatást, mindenki pozitív, hál’ Istennek csak az általános kedv pozitív és nem más valami.

18:15 – Egyre kevesebben jönnek és már azon tanakodunk, hogy mikor végzünk majdc és milyen gyorsan, élvezem a naiv optimizmusát egyeseknek, hogy majd hamar végzünk.

19:30 – egy ideje már besötétedett és már szavazók se jönnek úgy ahogy kellene, ami véleményem szerint elkeserítő és aggodalomra is okot ad és aztán mindenki döntse el miért. Miután erre rájött, a másfél órában menjen el szavazni, addig még lehet, mert lehet megint mások fognak felettünk dönteni aztán hiába puffogunk majd.

20:00 – Úgy tűnik az emberek felébredtek és sietve jönnek szavazni, bár még így is kevesen jönnek a kérdés már csak annyi, hogy meglesz-e az 50% feletti részvétel … a körzetben már egyre fogy a türelem és a kedv, mindenki a végét várja már kíváncsian.

20:55 – lassan zárunk, mindenki tűkön ül már az igazi harc most kezdődik, nézzük ki kerül ki győztesen.

21:00-22:30 – viszonylag hamar és probléma nélkül sikerült megszámolni az összes szavazatot, mondjuk olyan sok nem volt. A számlálás végén a PNL-s kolléganő örülhetett, bár nekem sem volt miért szomorkodni, sikerült megverni az összes többi pártot. Mondjuk ez sovány vigasz, de ez van, nincs mit csinálni.

22:35 – itt jött a kínos felismerés, hogy még mi a szavazatokat számoltuk, az elnöknő malmozott, mint hogy a jegyzőkönyveket kezdte volna el kitölteni. Egyesek már azt tervezték, hogy ők már ágyban lesznek 11-re.

23:00 – még senki sincs ágyban, mindenki a lezárt körzetben vesztegel és a nemzetközi helyzet csak fokozódik, mindenki fusztrált és mindenki csak menne már haza.

23:15 – miután meguntuk már, hogy nem tudjuk mi folyik körülöttünk, megkérdeztük az elnöknőt, hogy mégis miért nem történik semmi és hol vannak a jegyzőkönyvek. Mire az elnöknő ránk förmedt, hogy a saját dolgunkkal törődjünk, mondjuk az már kész volt, szóval így nyílván más dolgot kerestünk magunknak.

23:20 – nagy nehezen kiderült, hogy az elnöknő elrontotta a beírást és most puffog, mi meg már egyre türelmetlenebbek vagyunk

23:30-0:00 – egy nagyobbacska veszekedés tört ki, amiben a PNL delegáltja azzal gyanusította meg az elnöknőt, hogy elmismásolta a megmaradt szavazólapokat és azért tart ennyi ideig a jegyzőkönyv kitöltése. Természetesen az elnöknő mossa kezeit és mindent felelősséget ránk pakolva, mivel mi nem tudunk számolni. Itt már mindenki vitatkozik az elnöknővel, miközben egyre fogy az emberek türelme és egyre fusztráltabbak.

0:05-0:30 – nagy nehezen sikerült kitölteni és aláíratni a jegyzőkönyveket, nehéz szülés volt az biztos. Meg is jegyezte az egyik kolléganő, hogy évről évre egyre rosszabbak jönnek elnöknek egy egy körzetbe, sajnos én is csak helyeselni tudok, kellene valami ellenőrzés vagy jól meghatározott kritériumrendszer erre, hisz mégis csak egy szavazókörzetet kell elnökölni, ami nem kis feladat.

0:35 – mindenki elbúcsúzott mindenkitől, majd télen találkozunk, remélhetőleg nem mindenkivel a bizottságból.

0:40-0:55 – gyorsan felugrottam a székházba a jegyzőkönyvvel, hát mondhatni senkinek se, akivel találkoztam, volt őszinte a mosoly, mondjuk nah, valahol megértem.

01:00 – VÉGE! Hosszú és fárasztó volt a nap, nagyon is és, de ennyi volt, nincs több szavazás egy darabig az biztos.

01:15 – végre eljutottam az ágyamig, hosszú nap volt és nem eseménytelen, de mostmár inkább aludnék és majd holnap foglalkozom a zárással.

Születésnap* a korona idején

Soha nem gondoltam volna, hogy a végtelenségig használt és elcsépelt dalnak az a bizonyos sora, egyszer bekövetkezik. Mert ugye “ez a nap más, mint a többi” hangzik el, viszont általában az a nap is olyan, mint a többi. Ami más lehet az a tucatnyi facebook értesítés talán, még szerencse, hogy hónapokkal ezelőtt kikapcsoltam ezt az opciót is. Mondjuk ott van még az üzenetek sokasága barátoktól, ellenségektől, ismeretlen ismerősöktől és mindenki mástól, akikkel sokszor egy szót sem váltottam vagy maximum minden évben kétszer felköszöntöttük egymást és hellószia.

És tényleg most valóban más volt az (ez) a nap, mondjuk inkább örültem volna, ha a megszokott nap lett volna.  Bár ki tudja, lehet már ez a megszokott, mindenesetre egy ideje már nagyon is ez a megszokott, az otthonülés, a hűtő nyitogatása és az örök tanácstalanság, hogy most épp hova üljek a laptopommal.

A koronavírus teljesen áthúzta a születésnapi terveim. Bár ezzel biztos nem csak én és a születésnapom vagyok így, hanem több millióan fontosabb tervekkel (ott van például a Soros-terv, khm, vagy az ötévesterv, khm). Kicsit szokatlan volt az egész, de többnyire már lélekben sikerült rá felkészülni, hogy ez most ilyen lesz, otthonülős, csendes, buli nélküli, házi feladat írós. Öröm az ürömben, hogy legalább nem kerek számot ünneplek, hanem csak a huszonkilencet (fuck, jövőre harminc leszek, fuck)

De nincs mit tenni, ez most így alakult, majd bepótoljuk duplán. Addig is maradok itthon, mosom kezeim (és nem úgy, mint Pilátus). Mintha mi sem történt volna tartom magam a megszokottakhoz, most is az utolsó előtti pillanatokra hagyom a házik elkészítését, még mindig nem kezdek bele az eltervezett dolgokba és még most sem írok többet, pedig időm, mint a tenger.

Tehát egy dolgot már teljesítettem a karantén ideje alatt megfogadható tippek közül, ez pedig a ragaszkodjuk a már megszokott beidegződésekhez. Következik a napi rutin átalakítása, nem mintha amúgy lenne egy jól kialakult napi rutinom, khm-khm.

*harminc mínusz egy egyenlő huszonkilenc

Utószó az előző évhez

Még a tavaly, valamikor január közepén talán, írtam magamnak egy listát, a 2019-es terveimről és célkitűzéseimről, hogy majd oda jegyzetelek. A végére pedig egy szabópéteri magasságokban íródott angol idézetet írtam, “ne mesélj az embereknek a terveidről, mutasd meg inkább az eredményeket” vagy valami hasonlót. Ennek tudatában indítottam az évet (és lett a mantrám is egyben), majd feltettem a polcra a listát tartalmazó határidőnaplót. A lista meg ott maradt és azóta most a napokban nyúltam csak hozzá. Valahogy még mindig hadilábon állok velük, bár haladás, mert idén már nem vettem magamnak egyet sem.

IMG_5201

Most így visszagondolva, igazából nem is nagyon osztottam meg terveimet senkivel az évben, sőt kevesen, talán csak a közeli ismerőseim tudtak a terveimről vagy még azok se mindegyikről. Eleinte babonából (sokszor később is) aztán már csak egyszerűen csak hallgattam és csendben munkálkodtam a célok elérésén.

Az év mélyről indultam és sokszor láttam kilátástalannak a helyzetem az év elején, de valahogy sikerült túlélni, ha nem is mindenkinek sikerült sajnos. Így a hullámvasút lassan, de biztosan elindult felfelé.

Lefoglaltam magam, dolgoztam, barátokkal töltöttem a szabadidőm és elkezdtem többet magammal foglalkozni. Betöltöttem a huszonnyolcat, sikerült sikeresre megszervezni, majd túlélni egyik legjobb barátom legénybúcsúját és végül látni megnősülni. Visszagondolva nagyon is kellett az a fiús hétvége a lelkemnek, mint egy falat kenyér, főleg annak tudatában, hogy akkor már majdem egy éve nem utaztam sehova.

 

Ha pedig utazás akkor a tavaly legelőször az athéni kiruccanás tervét valósítottam meg és hosszas tervezés és ígérgetés után, szeptemberben sikerült eljutni Athénba és találkozni régi ismerősökkel, bártokkal és szerelemmel. Jött a nyár és vele eljött a következő pont a listámon és beiratkoztam, majd fel is vettek az egyetemre, pont oda, ahova terveztem. Munka közben a nyár hamar elrepült, bár jutott idő egy kora nyári bécsi hosszú hétvégére és ugye a nyarat szeptemberben zártam Athénnal.

summercollage

Ősszel meg már ott álltam életem egy új szakaszának küszöbén és elköltöztem Kolozsvárra az egyetem miatt. A kezdetleges nehézségek után, pedig mostanra már sikerült megszokni és megszeretni, néha már annyira, hogy hiányzik az egész, mondjuk ha nem is feltétlenül az egyetem. Bár néha fárasztó, mondjuk lehet nem kellene a gyertyát mind a két végén égetnem, de attól még élvezem és szeretem.

Tehát volt 2019-ben minden, mint a lakodalomban, ahogy már mondtam mélyről indultam, de a végére egész szépen felívelt minden. Talán még akkor is, ha közben voltak hullámvölgyek, bár hol nincsennek. Korrekt év volt, sok megvalósított álommal/tervvel, rengeteg új ismerőssel, sőt új barátokkal, akik mind adtak valamit vagy épp elvettek az évemből. Emberek jöttek, mentek, van aki maradt, van aki ment, hosszabb vagy épp rövidebb, de mindenki hozzátett valamit és így is volt/van jól. Meglátjuk kik jönnek, esetleg mennek 2020-ban.

Remélem az előttem álló év is, ha jobb nem is, de legalább hasonló lesz, megvalósításokkal és váratlan vagy épp várt húzásokkal, sikerekkel és olyan dolgokkal, amit ilyenkor kívánni szoktak. Lista még nincs, tervek se nagyon igazából, de majd kialakulnak.

Viszontlátás

Kerek egy hónapja voltam Athénban, és még mindig itt tartok, hogy erről mesélek, miközben már túl vagyok egy költözésen és egy egyetemkezdésen. Csapnivaló travelblogger lennék, bár nem ez a célom és nem is lesz, főleg úgy hogy az írás részemről még mindig csak kikapcsolódás. Visszatérve Athénra és a mivoltokra, most egy kicsit elhagynám a leírásokat és a látnivalókat, mert utazásom másik oldaláról írnék.

img_4707

Athénban több ismerősömel is találkoztam és töltöttünk el egy-egy tartalmasabb délutánt vagy estét beszélgetve. Mégis egy mind közül kiemelkedett és másabb volt a többinél. Anno még Palermoban megfogadtam a görög leánynak, akibe reménytelenül szerelmes voltam, hogy ha egy mód van rá, viszont látjuk egymást valahol a nagyvilágban. Időközben születtek ígéretek és próbálkozások, de egyszer sem jött össze egészen szeptemberig. Majd végül ott álltunk egymással szemben a Syntagma tér egyik sarkán a helyéről kiugró szívvel. Először csak néztünk egymásra tétován, hogy nah mi legyen, itt vagyunk két év után, megannyi ígéret és üzenet után egymás előtt, mit sem változva. De a másodperc töredék része alatt megtört a jég és mint akik tegnap találkoztak, elkezdtünk beszélgetni és sodródni a tömeggel. Várost néztünk, sétáltunk, kedvenc helyekre mentünk, kis eldugott kávézókban iszogattuk szeptemberben a jeges kávét és nosztalgiáztunk. Néha egy ismerős is csatlakozott és tovább folytatuk az előbbieket, csak már hármasban és nem annyira meghitten.

Amikor csak ketten voltunk az idő csak úgy repült természetesen. Mire észbe kaptunk, már ott volt, hogy mindenki, de főleg a leány haza kellett menjen, mert holnap munka. Minden elválásnál megkaptam, hogy hétvégén kellett volna jönnöm, mert akkor több időnk lett volna egymásra. Én meg minden elválásnál megígértem, hogy jó, legközelebb hétvégén jövök. Addig viszont kiélveztük egymás társaságát, addig ameddig csak lehetett, egy egy lokomades, kávé vagy aperol mellett, és csak beszéltünk és beszéltünk megállás nélkül. Eleinte csak nosztalgiáztunk Olaszországról, a megismerkedésünkről és az ott történtekről, majd lassan áttértünk a jelenre és később a jövőre is. De végül mindig ugyanoda jutottunk ki, hogy majd meglátjuk és majd kiderül, ki tudja mi lesz még addig. Bár akkor ezekkel nem is igazán törődtünk, csak éltünk a mának és az adott pillanatnak. Élveztük egymás társaságát, ameddig csak lehetett, mert tudtuk, hogy nem sok adatott és ki tudja mennyi időre szól.

Végül pedig ott voltunk az utolsó ebéd után a metróállomáson és csak néztük egymást csendben, talán akkor először történt meg, hogy nem szóltunk egymáshoz. Tudtuk, hogy már nincs sok hátra és nincs mit tenni ellene. Lehet akkor ott kellett volna megmondanom neki, hogy annyi év után, még mindig nem tudtam elengedni. De nem mondtam el, talán mert nem akartam elrontani a pillanatot vagy csak nem volt merszem. Nem tudom már és szerintem nem is fogom megtudni, de lehet így van ez jól. Megmarad az emlék, ahogyan leszállok a metróról és ő integet és én visszaintegetek, a szerelvény meg tovább suhan. Pont úgy, mint anno a Via Maquedan Palermoban, csak metró nélkül, de hasonló gyorsasággal tűnt el a tömegben akkor is.

Később, mikor már itthon voltam, jöttem rá, hogy miért is nem vallottam színt, mert tudtam, hogy az ami köztünk volt már csak az emlékeinkben él tovább. Valahogy mindig a nagy sikerű Casablanca utolsó jelenete jutott eszembe. Itt Bogart “elbúcsúzott” Bergmantól és csak annyit mondott, hogy „Nekünk mindig megmarad Párizs”, viszont a mi esetünkben, meg mindig ott marad Palermo vagy Civitiavecchia naplementéje.