Month: January 2017

MÚLT – JELEN – JÖVŐ

Mióta visszajöttem sokan kérdezik, hogy na most, miután projektem nagyobb része már a hátam mögött van, mik a terveim. Kérdezősködnek múltról, jelenről és természetesen a jövőmről is, mit fogok például magammal kezdeni az EVS után. Így hát kikívánkozik ez a bejegyzés, mint egy összegzés és jövőbe tekintés, legalábbis elmélkedés a mostanában felmerült kérdésekkel kapcsolatban.

MÚLT

Nem szoktam sokat a múlton rágódni, hisz ami megtörtént azt már visszacsinálni nem lehet … a tudomány jelenlegi állása szerint. Így kár is rajta epekedni vagy gondolkodni, túlbonyolítani. Bár ha csak rövid távon nézem a hátam mögött lévő időszakot akkor egy elég sikeres periódust tudhatok le az életemből. Valahogy sehol se találok olyan pontot amit másképp csinálnék utólag. Teljesítettem egy vágyam és nagy álmom, kijutottam Olaszország déli részébe mint önkéntes. Csinálhattam amit szeretek, elutazhattam csodálatos helyekre, láthattam életemben először a tengert és szinte már megszámlálhatatlanul sok minden történt velem.

JELEN

Jelenleg megfázva tengetem napjaim és egyre fogyóbb türelemmel várom a nyarat vagy legalább a tavaszt. Munkaügyileg fejlődésnek könyvelhetem el, hogy több és egyre komplexebb irodai feladatokat kapok. Örülök neki, mivel ezért jöttem, hogy olyan dolgokat sajátítsak el mint amilyeneket most csinálok. Bár így az óvodai és iskolai munkámra van kihatással, viszont a nagyobb és hosszabb távú jó érdekében elfogadom a dolgokat. A munkámon kívüli életem eléggé monoton a tekintetben, hogy nem igazán történik semmi különös. Ha délutánonként nem olasz órákon vagyok akkor max a többiekkel csinálunk valamit vagy esetleg a szobámban ütöm el az időt.

JÖVŐ

Ha a jövőmmel kapcsolatosan kérdeznek akkor először mindig csak rövidtávon gondolkodom és úgy foglalom össze terveim, hogy rengeteg kilómétert utazni és további álmokat megvalósítani. Szeretném beutazni Olaszországot és a fontosabb városait, mindenképp elakarok jutni kedvenc klubcsapatom egyik meccsére és miért ne az olasz válogatott egy mérkőzésére is akár. Rengeteg dolgot akarok még kipróbálni, megkóstolni, megtanulni és végül, de nem utolsó sorban, tovább akarom élvezni a dolce vitat és ha lehet akár még jobbban is.

Az előbbiek a rövidtávú terveim voltak, természetesen hosszabb távon is vannak elképzeléseim. Ami biztos, hogy egyelőre nem Olaszországan képzelem el a jövőm, viszont semmilyen eshetőséget nem zárok ki. Hogy a projektem lejárta után  mit fogok csinálni az még számomra is kérdéses. Vannak elképzeléseim, terveim, törekvéseim a világ megváltására, de majd mindent szépen sorjában, hisz mindennek meglesz és meg van a maga ideje.

Advertisements

Az olasz óráim és ami mögöttük van

Az elmúlt napokban, héten még mindig nehézkesen alakulnak körülöttem a dolgok, néha olyan mintha egy helyben toporognék. Bár ez se teljesen igaz, mivel vannak apró előrelépések itt-ott, mindezek ellenére régi barátom a káosz is néha megtisztelet társaságával. A visszahúzó tényezők ellenére is kitartóan haladok előre személyes dolgaimmal és a magamnak tett ígéreteimmel is.

Első ilyen „fogadalmam” volt az olasz órák rendszeres látogatása, amire az elmúlt héten el is kezdtem járni. Még szeptember, október környékén voltam először és utoljára az órákon, azóta pedig autodidakta módon és többnyire duolingo segítségével képeztem magam. Idővel viszont rájöttem, hogy ha valamivel is maradni akarok akkor ez bizony nem elég. Így tehát megnéztem a menetrendet, összeegyeztettem a beosztásom, majd felültem a vonatra és elindultam órára. Megérkezvén meglepődtem, hogy a kezdeti tömegből csak alig maradtak páran, sehol nem volt egy ismerős arc. Ki tudja, lehet visszamentek hazájukba, esetleg tovább áltak vagy deportálták őket. Az is megtörténhet, hogy időközben szerencsésen levizsgáztak és élik tovább új életüket. Az intenzív olasz tanulás mellett, számomra ez az egész érdekessége, hogy többnyire minden ember mögött van egy élettörténet. S egy olyan pluszt kapok/kapunk, amit máshol lehet nem kaphat az ember. Ilyen például a guinea-i Samba esete, akinek tulajdonképpen ezek az órak az első iskolai élményei. A srác otthon az anyjától tanult meg valamennyire írni és olvasni, mivel ahonnan ő jött a gyerekek nem járnak iskolába, mert sokszor nincs hova menjenek. De beszélhetnék a muzulmán osztálytársaimról is, akik óra előtt pontban három órakkor kiterítik a szőnyegjüket és elkezdenek imádkozni. Néma csendben, teljesen átszellemülve mormolják hajlongva imájukat. S számomra mint a hitben és a vallásokban egyre jobban kétkedő, de nem ateistának okoznak érdekes pillanatokat. Tulajdonképpen tehát ezek a történetek és emberek teszik színesebbé azt a három órát amikor a mindennapi élethez szükséges olasz nyelvtudást próbáljuk elsajátítani.

Szerencsére még időben felismertem, hogy folytatnom kell az egész iskolába járást. Nem feltétlenül csak a nyelv elsajátítása érdekében, hanem mert alkalmam nyílik elmém és gondolkodásom kiszélesítéséhez. Magáról a nyelvtanulásról pedig annyit, hogy egyelőre töretlenül járok az órákra heti három alkalommal. S végre úgy érzem, hogy haladok előre. Három alkalom után úgy érzem, hogy ha tartom a heti három alkalmat vagy esetleg még növelem az órák számát akkor a projektem végére meglehet a nyelvvizsgám.

Új lemez régi dalokkal

Lassan már egy hete visszatértem Olaszországba, hogy folytassam kalandjaim és önkéntes projektem hátralevő részét. Új lendülettel és tervekkel vágtam mindennek a közepébe, viszont hamar tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen szinte semmi sem változott.

Igazából nagy változásokra alapból nem számítottam, viszont mégis reménykedtem, hogy lesz egy kis előrelépés. A dolgok ugyanolyan nehézkesen működnek még mindig, viszont ezt már rég megszoktam. Már meg se lepődtem azon, hogy az egy héttel a meghirdetett kezdés után kezdtünk csak el  dolgozni. Mondjuk a dolgok folyását megnehezítette a hóhelyzet is, mivel délen nincsennek felkészülve a hóra. Meg tudom érteni a nehézkes körülményeket, hisz ha itt esik a hó az tényleg szokatlan és váratlan helyzet, amire senki se számít. Tehát az elmúlt napokban, hetekben az időjárás okozott pár kellemetlen pillanatot a helyieknek. A munkamorálra is sajnos kihatással volt, bár itt nem csak ez a gond, hanem egyesek demoralizáló hozzáállásval is gond van. S itt akkor rá is kanyarodtam tulajdonképpen a címbéli új lemez, régi dalok metafórára. Decemberben azzal a reménnyel távoztam, hogy egyesek a csapatból talán majd változnak egy kicsit a „new year, new me” hatására esetleg. Tévedtem. Talán még rosszabb lett a helyzet, mivel mostmár a csapatszellem és az általános közhangulat züllesztése már csoportosan zajlik. Itt-ott valahol egyes felvetett problémákkal egyet tudok érteni, viszont néha nagyon túlzásokba tudnak esni a kollégáim. Az örökös kákán való csomó keresés és a nincs probléma akkor gyorsan keressünk vagy teremtsünk egyet szituációkból nagyon kezd elegem lenni. Ezek fejében pedig számomra nehéz dolgozni, boldogulni és néha akár még velük is lenni. Szerencse, hogy türelmes és hatalmas a tűrőképességem mikor arról van szó, hogy az emberek szarságait kell elviselnem. Bár, hogy őszinte legyek a napokban már nagyon a határaimat feszegettem ilyen téren, de valahogy mindig sikerült visszarántanom magam a „tetlegességtől”. Úgy vagyok vele, hogy elég régóta itt vagyok már, hogy tudjam, hogy működnek a dolgok és az emberek, így pedig mindent és mindenkit tudok kezelni.

Tehát minden és mindenki a régi itt, még mindig néha olyan mintha egy valóság show szereplője lennék, ahol mindenki küzd a túlélésért. Ennek ellenére mindenki elfelejti, hogy általába mindig a legcsendesebb nyer és nem aki a konfliktusokat generálja. Néha pedig már inkább hasonlít az egész egy Hunger Games-ből ismert harchoz. Így stílusosan zárva a bejegyzésem és előbb említett műből ismert köszöntéssel és jó kívánsággal fejezném be mondanivalóm „sok szerencsét, és sose hagyjon el a remény!”

Bloghelyzet

Az elmúlt napokban egy kicsit úgy érzem elhanyagoltam a blogom, teljesen jogosan. Nem feltétlenül azért, mert hiányt szenvednék a témákból, hanem általában a lustaság miatt és mert nem volt rá időm. Aki rendszeresen olvas tudja, hogy itthon telelek.  Így valahol egyértelmű, hogy nem volt időm az ünnepek alatt és után, a bejgli/sütemény/kaja hármas által okozta kómák miatt irogatni. De ide sorolhatnám még mint „ kifogás” a különböző összejöveteleket is amiken résztvettem.  Mondjuk mostani bejegyzés is inkább egy rövidke helyzetjelenetés jellegű bejegyzésnek szánom.

Száraz adatokat a blogom szeptemberi indulástól és az októberi rendszereség megteremtésétől mostanáig most nem szeretnék közölni. Senkit se akarok ezzel untatni, max annyit fűznék hozzá, hogy lehetne jobb is, viszont még így is meglepőek a számok, főleg annak tekintetében, hogy inkább csak magamnak csinálom ezt az egészet. A jövőbeni terveimről pedig annyit, hogy folytatom és nincs megállás a tartalom szolgáltatásban. Számos fejlesztéseken, újításokon gondolkodom és jelenleg is készülnek ide-oda különböző elemek. Az első ilyen újítás talán, hogy ezután, minden hétfőn 14-15 óra magasságában lesz új bejegyzés. Tehát ha máskor nem is, de az előbb említett időszakban mindenképp megéri majd felnéznie annak, és nem csak, akit érdekel mi a helyzet velem és úgy általában a csizma sarkában. Továbbá készülök még tematikusabb bejegyzésekkel is és természetsem folytatom „kalandjaim” Olaszország különböző pontjain.Vázlatok már papírra vetve hevernek szanaszét a tér különböző pontjaiban.

Az új évben tehát töretlenül folytatom és megpróbálom egy nagyobb és magasabb szintre emelni blogom és annak tartalmát. Addig is ha nem találkoznánk (mert szerdán repülök vissza) és/vagy esetleg nem írnék, egy hét múlva hétfőn jelentkezem.