Tag: utazásaim

Kalandjaim az olasz csizma sarkában … ismét

Kicsit már kezdem unni, hogy mostanában a bejegyzéseimet mindig, ha nekem valaki azt mondja kijelentéssel kell kezdjem, viszont ilyen ez a popszakma. Szóval, ha nekem valaki az év elején  elmondja, hogy miután két trainingről hazaérkezem és egyből egy bloggereknek és influencereknek szervezett, egy olaszországi térséget népszerűsítő projektbe/körútba csöppenek kinevetem. Arra pedig a legmerészebb álmomban sem gondoltam, hogy pont oda térek vissza, ahol másfél évet lehúztam és úgy jöttem el onnan ahogyan.  Így hát pár nap leforgása alatt már a harmadik utamon voltam az évből egyenesen az olasz csizma sarkába, az egykori „bűntények” színhelyére.

Alighogy megérkeztem Bariba, egy pár órás vonatozás és repülőút után, már azon kaptam magam, hogy ismét a félsziget belsejébe haladok. Fáradtan, éhesen, fájós fejjel és az út porától piszkosan vágtam neki az egésznek. Most azonban egy kicsit nehezebb szívvel, a régi sérelmek és már korántsem olyan kitörő örömmel jöttem vissza. Utólag visszatekintve hiába láttam a sok régi, már olyan jól ismert dolgot jó volt egy kicsit visszajönni. Ráadásul új élményekkel is gyarapodott tárházam és végül, de nem utolsó sorban sikerült finomakat enni és jóízű borokat kóstolni. Az új infó és ötlet áradatról nem is beszélve, amit a többi résztvevőtől kaptam. De nem is akarom tovább nyújtani a bejegyzés bevezetőjét, hanem jöjjön a pontokba szedett beszámolóm arról, hogy mi történt a nagy visszatérésem során.

Piacolások közepette

Mielőtt ide jöttem volna is szerettem piacra járni, ez itt pedig még jobban felerősödött, köszönhetően a hetente kinyíló piacoknak. Hiányzott is az igazi dél olasz piac feeling, így egy kicsit jó volt ismét a forgatag kellős közepén lenni és ezzel kezdeni a körutat. Hatalmas élmény volt ismét a standok között járkálni és hallgatni, ahogyan az olaszok beszélnek vagy a jól ismert árusokkal és ismerősökkel szóba elegyedni egy kicsit. Nagyszerű érzés volt a sorok között sétálni és csak sodródni a tömeggel a késő januári napsütésben. Meglepetésemre sokan felismertek és köszöntek már előre és készítették a „csomagot” a termékekkel amiket régebben vettem.

Snapseed.jpg

A poggardo-i piac mellett a sikerült még megnézni a Specchia városában megrendezett vásárt is. Bár itt az időjárás nem volt kegyes hozzánk és a borús, esős idő ellenére nem tudtuk igazán kiélvezni az adott lehetőségeket. De még így is sikerült eltölteni egy kis időt ebben a dobtetejére épült városban, többnyire egy kávézó/fagyizóban. Az olaszorászgi kávéházakhoz fűződő viszonyom talán már említettem valahol, tehát gondolom senki sem lepődik meg elárulom, hogy mennyire jó volt ismét itt kávézni. Hiányzott a pult előtti káosz, mikor mindenki egyszerre rendeli az espressoját, ráadásul  mindezek ellenére a barista mindig képben van és tudja minden egyes ember rendelését. Miután pedig mindenki megkapta a kávéját rögtön a pultnál el is fogyasztják, majd rohannak is tovább az emberek. Valahogy, pont ez a rendezett kávéházi káosz hiányzott innen … természetesen az espresson kívül.

Snapseed.jpg

Kisvárosi kincsek

Soha nem gondoltam volna, hogy egy pár ezer fős városnak olyan sok látnivalója van mint Sponganonak. Ezekre a látványosságokra a helyiek pedig nagyon büszkék is és előszeretettel mutogatják az odaérkezőknek. Ilyen például a főtéren lévő barokk óratorony, ami időközben a város jelképe is lett. De említésre méltó a város központjától egy pár perces sétára lévő Bacile di Castiglione kastély. Amelynek pincéjében egy olajsajtoló üzem működött régebben, most pedig egy múzeumot és egy multifunkcionális termet üzemeltetnek a helyiek.

A kastély kertje pedig nyáron esküvőket vagy különböző összejöveteleket szoktak szervezni, de akár ki is lehet bérelni az ott található házakat/lakásokat nyaralónak. Kicsit eljátszadoztam a gondolattal, hogy mennyire menő lenne már egy barokk kastélyban nyaralni pár napot, még akkor is, ha mondjuk a szoba ahol épp megszálltam, anno a szolgálóké volt.

Ráadásul miközben a kastélyban járkáltunk az eredeti tulajdonos egyenesági leszármazottja vezetett körbe. Olyan történeteket mesélve, amelyeket csak bennfentesek tudhatnak vagy olyan helyeket tudott megmutatni, amelyek létezéséről csak a családtagok tudhatnak. Látva a hatalmas ebédlőt, ahol régen csak enni jártak a tulajdonosok, kicsit elállt a lélegzetem. Mikor meg megtudtam, hogy bizony itt legutóbb beöltözős szilveszteri bulit tartottak nem kicsit meglepődtem, hogy van bátorságuk kiadni a helyet, bár ha fenn akarják tartani akkor bizony muszáj.

Nyilvánvalóan, ha salento-I településekről beszélünk nem szabad megfeledkezni a barokk templomokról és kápolnákról sem. Végül pedig, mielőtt még végképp meguntuk volna a várost kimentünk a Spongano meletti olivásba. A szeles és borús idő ellenére volt alkalmunk egy kisebb sétát tenni a több mint száz éves fák között.

Hímezés (hámozás)

Sponganoi látogatásunk során a kihagyhatatlan vincés nővérek által üzemeltett intézménybe is ellátogattunk. Itt egy hímzéssel foglalkozó egyesület rögtönzött előadásán is sikerült résztvennem … immár harmadik alkalommal. A látogatás végén a vincés nővérek és az asszonyok által és a kézműves foglalkozások során készített abroszokat is megmutatták. Kicsit az otthoni terítőkre emlékeztett, amit a nénikék hímeznek falun a házak előtt, miközben pletykálnak vagy süttetik magukat a napon.

Készítsünk sajtot … ki tudja hanyadjára már

A körút, számomra már olyan jól ismert álomásához is sikerült elérkezni, ami nem volt más mint a sajtkészítő néni. Így ha jól számolom már a harmadik alkalommal nézhettem végig  a néni sajt/túró/ricotta készítő a műveletét a műhelyébe, ami tulajdonképpen a saját házának a konyhája volt.

Nagy szenvedélyem az olasz konyha

Mióta végleg hazaköltöztem keresem az olasz ízek, több kevesebb sikerrel, bár itthon a konyhában szoktam alkotni, ami azért kicsit megközelíti az ottani ízeket. Most viszont az egy hét alatt mindent kipróbáltam szinte amit elém raktak vagy tudtam, hogy kedvencem és szeretem … természetesen szigorúan hús nélkül. Ilyen volt például az egyik személyes kedvencem a paradicsom szószos fül alakú pasta orecchiette e pomodoro vagy tarlórépaleveles pasta, ami a pasta orecchiette con cime di rape. De volt a lecsóra emlékeztető peperonata, ami egy olajban tocsogó, dínsztelt zöldségtál paprikával, cukkinivel, padlizsánnal, hagymával és paradicsommal.

img_0368

A helyi édességekről sem szabad megfeledkeznem, mert első dolgaim között volt kipróbálni őket. Így volt alkalmunk megkóstolni egy helyi specialitást a spumonet. Ami egy három rétegből és ízből álló formázott kicsi „fagyitorta” egy cseppnyi babapiskótával az alján. Értelemszerűen a fagyis kalandok után, a számomra már jól ismert, süteményeket már nem voltak olyan nagy újdonságok. Viszont jó volt ismét cornettot vagy pasticciottot enni a reggeli eszpresszo mellé

img_0302

A gasztronómiai kalandozásaink fénypontja egyértelműen ismét a borkóstoló volt. A helyi őstermelőnél három fajta helyi bort volt lehetőségünk kipróbálni ( egy fehéret, egy rosét és egy vöröset). Most sem csalódtam az olasz borokban, hisz mind a három nagyon finom és különleges ízvilágú bor volt.

A háborgó Castro

A körút során sikerült eljutnom az egyik kedvenc tengerparti városomba, Castroba is. Sajnos az időjárás most se volt velünk, így nem sikerült megmártóztatnom, legalább a lábam a tengerbe. Bár nem feltétlenül a hüvös borús időjárás miatt, hanem a háborgó tenger miatt. Ha fürödni még nem is lehet a tengerben, ahogyan azt az előbb is mondtam, de jó volt egy kicsit a parton ücsörögni és hallgatni a tenger morajlását, ahogyan a víz neki csapódott a szikláknak és a városfalának.

Végül, egy kisebb a város körüli séta után, a múzeumot is kinyitották nekünk, ahol egy rögtönzött tárlatvezetés keretein belül, bemutatták az ásatások során talált ókori görög maradványokat.

Tehát valahogy így nézett ki a visszatérésem Salento régiójába, ott ahol másfél évet töltöttem el és mindig emlékezni fogok rá. Jó eltölteni itt bő egy hetet és nosztalgiázni egy kicsit, annak ellenére, hogy eleinte nehéz szívvel jöttem vissza … de erről majd egy másik bejegyzésben.

Advertisements

A felfedeztlen Bari

Az ősz és a tél beálltával gondoltam mi is egy kicsit lelassítunk és megpihenünk, mint az emberek nagy része erre délen. Gondoltam … mikor két nappal a kezdete előtt megtudtam, hogy egy rövid angliai út után már rögtön egy másik projekt részese lehetek. Így rögtön a reggeli landolás után, már azon kaptam magam, hogy Bari felé robogok a vonaton, hogy egy a várost népszerűsítő látogatáson vegyek részt a lengyel olasz barátság jegyében, mivel az egész körút egy párhuzamos projekt keretében.

Mióta itt vagyok, lassan már másfél éve, Bari mindig elkerülte a figyelmem, mindig csak átutaztam rajta. Soha nem éreztem késztetést, hogy több napot eltöltsek a városba, valahogy mindig volt más város a listán, amit érdemesebbnek tartottam meglátogatni. Bár azt meg kell jegyezni, hogy Bari nem nyújt akkora élményt, mint más nagyobb olasz városok, viszont egy-két napot el lehet tölteni Puglia régió “fővárosában”. A két napos ottlétem alatt kellemesen csalódtam a városban. Mindezek ellenére végig, még a város szűk utcáit jártam, hiányérzetem volt. Viszont még így is egy tartalmas és élvezhető városnézés volt, főleg köszönhetően az idegenvezetőnek. Érdekes, hogy most először vettem részt idegenvezetős körúton, nem mondom, hogy valószínűleg utoljára, de mindenképp ki merem állítani, hogy egyedül jobban szeretek a városokban barangolni.

A látogatás során alkalmam nyílt bejárni a város összes nevezetességét és megtudni a lehető legtöbbet azok hátteréről és történetéről. Az óvárosban tisztán kivehető az adott korok és megszállók befolyása az építésztre, amit legjobban a román kori építészet ural és annak egyik legimpozánsabb èpülete a 11. században épült San Nicola-bazilika képvisel. A templom tulajdonképpen Bari és az európai kereszténység egyik legjelentősebb egyházi építménye, ráadásul egy jelentős búcsújáró hely, nem csak római katolikusok hanem ortodoxok számára is. Mivel itt található az itáliai tengerészek által Myrából, a törökországi szentély szarkofágjából elrabolt Szent Miklós csontjai. A katolikus és az ortodox keresztények egyaránt szentként tisztelik Miklós püspököt és az ereklyéket. Nagy meglepetésemre az is kiderült, hogy tulajdonképpen, itt arról a Szent Miklósról van szó, akiből később a Mikulás/Télapó legendája alakult ki. A legenda egyik változata szerint, amikor a megajándékozott legkisebb lány éppen akkor tette a harisnyáját a kéménybe száradni, amikor Miklós püspök abba beleejtette és az ajándéka pont a harisnyájába esett.

24883046_10212430530389572_1799446978_o

A történelmi városközpontot jól behatárolja a keleti részén a most is teljes pompájában megtalálható városfal, amelynek lábánál a fasiszták által épített lungomare található. Az óváros labirintusszerű, rendszertelenül szerteágazó utcácskáiban az ember mindig találhat valami érdekességet vagy helyi legendát. Ilyen például a Rómeó és Júlia déli, pugliai változata, ahol a két rivális család viszájkodása ellenére a fiatalok itt is megtalálták a módját arra, hogy együtt legyen. Ami nem más volt, mint az egy éjszaka alatt megépített Arco della Meraviglia, amely a szerelmes pár házát kötötte össze.

24946227_10212430530349571_368495196_o

24957031_10212430529949561_624244073_o

A szűk utcákat járva könnyedén találkozhatunk a tipikus fülecske formájú pasta orechiette-t készítő pugliai mammakkal. Ha pedig nem figyelünk oda simán eljuthatunk a város egykori várához. A normannok által alapított várat Stauf II. Frigyes építette újjá, mivel az eredti várat I. Vilmos csapatai elpusztították. Mindvégig a város legerősebb védműve volt és az Adriai-tengerbe nyúló földnyelvre épült Bari szárazföldi határait védte.

Az óvárost elhagyva, rögtön „beléphetünk” az újvárosba (Citta nuova), amely Joachim Murat nápolyi király után kapta a Murat-negyed, ismertebb nevén Murattiano nevet. A negyed a nápolyi királynak köszönheti létezését, mivel ő rendelte el a város lakásproblémáinak enyhítésére szolgáló, gondosan megtervezett, rácsos sakktáblaszerű városrész megépítését. Főutcáját pompás, a 19. században épült paloták szegélyeznek, központi terei pedig nyilvánvalóan a Piazza Garibaldi és a Piazza Umberto I, mivel minden egyes olasz városnak kell legyen legalább egy ilyen nevű tere. De még itt található a város egyetem és a város három színházépülete. Napjainkban a város legelegánsabb negyedének számít, itt található a fő bevásárlóutcája is, a Via Sparano, luxuscikkeket kínáló boltjaival.

A nyolc kilóméter hosszú tengerparti sétány Olaszország egyik leghosszabbja, amely a fasiszta uralom alatt épült, addig Bari nem rendelkezett semmilyen fajta a tengerrel párhuzamosan haladó korzóval. A tenger egyszerűen a város várfalát mosta és a helyiek onnan merték a sós vizet a pastaba, mert annyira tiszta volt. Jó volt egy kicsit a decemberi napsütésben a tengerparton sétálni és hallgatni a tenger halk morajlását. Hihetetlen, hogy mennyire megnyugtat és jó érzéssel tölt el a tenger közelsége és a sós levegő, még akkor is ha néha halszaggal is keveredik (micsoda meglepetés). A nyüzsgő halpiac a különböző tengeri szökevényekkel és egymást túl ordító és mutogató halászokkal egy külön pluszt ad a lungomare által nyújtott légkörnek.

24946130_10212430530109565_1680310714_o

Nyilvánvalóan egy jó körút a helyi finomságokat is tartalmazza, így lett volna alkalmam megkóstolni a különböző tengeri szökevényekkel ízeített pastakat … ha szeretném őket. Bár meg kell  mondjam, hogy soha életemben nem mondtam ki még ilyen könnyedén azt, hogy nem eszek húst, mint mikor megláttam a tányérok tartalmát. Így számomra maradt a sima pasta orechiette paradicsomszósszal és a különböző saláták élvezete. Ennek ellenére még így se panaszkodhatom, mivel a lakoma legalább négy fogásos volt. Igazi olasz eszem iszom, mindennel, amit ember el tud képzelni és hasa betud fogadni. Mindenesetre az olaszok tudnak jókat főzni és enni, még mindig nem tudnak csalódást okozni, bár szerintem ez senkinek sem újdonság.

24819095_1791422620877701_898697707_o

Egy szó mint száz, az egész napos intenzív sétafikálás és információ áradatt közepette, sikerült két igen tartalmas napot eltölteni. Viszont elhagyva a várost maradt bennem egy hiányérzet, valami végig ott motoszkált bennem, hogy valami hiányzik. Bár még nem sikerült rájönnöm, de Bari minden szépsége és történeti gazdagságának ellenére, számomra nem tudta azt az élményt nyújtani, mint más olasz város. Talán, ha majd egy jobb időpontban és más körülmények között térek vissza, megváltozik a véleményem. De addig is Puglia fővárosa marad valahol a listám végén, mint a város amelyből könnyen meg lehet közelíteni a régió más szépségeit.

Kalandjárat V./24 – Világgá mentem, de már megjöttem

Igen, ezt is elértem, végre sikerül lezárni a húsz napos kalandom bejegyzéseit … majdnem fél év után. (Csapnivaló travelblogger lennék én úgy érzem) Most nincs új helyszín, új élmény, új bakancslistáról kihúzott elem csak egy rövidke lezárás és összefoglaló. Nincs is értelme miért tovább húzni a mézesmadzagot, hanem ideje pontot tenni az út végére és továbblépni.

anagyolaszkaland

Mikor elkezdtem tervezni az utam egy sokkal hosszabbnak és tartalmasabbnak képzeltem el. Az idő múlásával és egy átgondoltabb költséghatékonyabb szervezés után csökkentek a helyszínek, amit így utólag visszagondolva nem is bánok. Hisz megnéztem mindent amit akartam és eljutottam mindenhova ahova szerettem volna.

Sikerült bejutnom a Vatikán múzeumába (bejegyzés ITT), ahol olyan mesterműveket láttam, mint a Sixtus kápolna mennyezetfreskója vagy például Caravaggio híres „Sírbatétel” festménye. De sikerült bejárni a Szent Péter bazilika minden zeg zugát és felmászni a kupola tetejébe (bejegyzés ITT), ahol egy csodálatos, leírhatatlan panoráma tárult elém. Elképesztő volt lenézni a 130 méter magasból a lábam előtt elterülő Szent Péter térre.

MOD_IMG_20170501_130556

Olyan bakancslistás helyekre is eljutottam, mint például San Marino városa (bejegyzés ITT), ahol egy csodálatos délután sikerült eltöltenem, miközben felfedeztem a várost is. De sikerült eltöltenem majdnem egy hetet egyik kedvenc olasz városomban Firenzében (bejegyzés ITT), a reneszánsz fővárosában.

MOD_IMG_20170421_145528
San Marino-i látkép
MOD_IMG_20170425_125716
Álmaim városa, Firenze

Végül pedig, hosszas várakozás és tervezés után eljutottam listám első helyére az Amalfi partra (bejegyzés ITT). Ráadásul az enyhe májusi idő ellenére sikerült fürdenem a tengerben és nem egyszer a parton reggelizzek. Közben pedig bejártam a hegyoldal lábánál, a tengerrel párhuzamosan haladó, még az UNESCO által is védett Amalfi-part szerpentines útját és városait. Kalandom végét pedig egy a mai napig is aktív vulkán, a Vezúv megmászásával zártam. Hátborzongató élmény volt letekinteni 1280 méteres magasságból, és nem feltétlenül a tériszonyom vagy a hideg miatt (bejegyzés ITT). Maga a tudat, hogy aktív vulkán tetején állok és letekintek a mélybe vagy ahogy látom a horizonton a tenger és az égbolt összeolvadását, már ezek egy különös érzést nyújtanak az embernek.

MOD_IMG_20170505_125127

A húsz nap alatt sok mindent átéltem és tanultam, számos impulzust kaptam és megszámlálhatatlan élménnyel gazdagodtam. Sokszor voltam szorult, kétségbeejtő helyzetekben, de mindig sikerült szerencsésen kikeverednem belőle. Megszámlálhatatlanul sok minden történt velem utazásom során, amely energiával töltött fel és végül, de nem utolsó sorban, örökre megváltoztatott, mégha nem is teljesen.

Aki pedig az út során készült képekre kíváncsiak a blog facebook oldalán megtalálhatja vagy az alábbi linken.

Kalandjárat V./23 – Romokban a kirándulás

Hosszú szünet és rövidebb kihagyás után, mostmár tényleg az utolsó állomásáról akarok írni a nagy olasz kalandomnak. Bár az időrenddel, már teljesen összekavarodtam, mint egyes sorozatok vagy filmek készítői. Mondjuk ha igazán precíz akartam volna lenni, akkor közben gyártottam volna a bejegyzéseket és tartalmat. De nem vagyok én egy travelblogger, így ahogy esik úgy puffan alapon, majd’ félévvel az utam kezdete után elérkeztem Pompeiibe, a nagy kalandom legutolsó megállójához.

MOD_IMG_20170507_153146

Pompeii az ókori római romváros a Vezúv lábánál, Nápolytól nem messze található, amelyet a vulkán több alkalommal is maga alá temetett. Jelenleg pedig a  világörökség részeként, itt egy nagy szabadtéri múzeum üzemel, ha lehet így fogalmazni. Szerencsémre ingyen sikerült bejutni és itt, a romok között sétálva, eltölteni egy fél napot. (A hónap első vasárnapján Pompeii és a hozzátartozó más romvárosok ingyenesen látogatható)

MOD_IMG_20170507_144749

Belépve a múzeum területére egy különös érzés fogott el, hisz mégis csak egy több száz éves, már már tökéletesen az utókornak megmaradt város utcáin és házai között lépkedtük. Bár ez a hangulat, hamar elszáll, a sokadik üres, fűvel benőtt ház és miután már sokadjára ütközik az ember bámészkodó turistákba. Így valahol a hatalmas táv felénél és egy pár eltévedés után, mert egy rossz sarkon vagy egy házon keresztül átvágva, az ember akarva akaratlanul elkezdi megunni az ókori túrát.

Nyilvánvalóan, aki szereti a történelmet és érdekelt az ilyes fajta kirándulásokban az minden percét élvezné ennek a sétának. Sajnos, az én érdeklődésem az idő múlásával csak csökkent. Értelemszerűen egy nagyon érdekes hely és voltak helyek, amelyek kifejezetten tetszettek, de ha az összképet nézem akkor nem a Pompeii-i látogatásom van a listám elején.

Hiába vannak ott a szép ókori villák, külünböző pékségek és feltehetőleg hentesüzletek maradványai, valahogy mégis a sokadik ilyen után már nem kíváncsi rá az ember. Talán a pompeii művészet, a mozaikok a falra festett, többször pajzán, erotikus képek, esetleg szobrok még az elején elmosolygtatják az embert, de a végére már csak legyint egyet és tovább megy.

pompeiicollage

Talán a vulkáni hamu által betemetett, majd a könyebb szemléltetés céljából, a maradványok üregetei gipsszel kiöntött szobrok és a különböző emberi maradványok voltak azok, amelyek végig a frászt hozták rám. A különbőz pozíciókban fekvő megkövült „holttestek” láttán, mindvégig a hideg futkosott a hátamon.

IMG_20170507_154119

Körbe lehet járni egy ókori palaistra épületét, amely egy hatalmas négy szögletű, medencés épület, ahol anno például a katonákat is kiképezték. De más sportversenyeket is rendeztek itt, főleg a császári udvar szórkaztatására. Itt sétálva végig olyan érzésem volt, mintha egyik kedvenc sorozatom a Spartacus díszletei között sétálnék.

 

IMG_20170507_171057

Pompeiiben lehetőségünk nyílik még ókori amfiteátrumok színpadán sétálni, amelyek szinte teljes pompájukban sikerült megőrízni az utókor számára. A nézőtérre leülve, egy kis kis fantázia segítségével, akár még egy ókori színdarabot is lejátszhatunk elménkben. De még a „kulisszák” mögé is betekinthetünk, és bejárhatjuk a kőszínházak belsejét is. Az egyiben például egy kiállítás is van, amely egy a Pink Floyd által az amfiteátrumban koncertjéről szól.

IMG_20170507_180951

Tehát mindenki találhat magának valami érdekességet és szépséget Pompeiiben, de én kicsit csalódottam léptem ki a kapun. Lehet többet és egy kicsit interaktívabbat vártam, ki tudja, úgy voltam vele, hogy oké, ez is kihúzva a listámról és nem hinném, hogy még egyszer visszatérek ide.