Tag: poggiardo

Kis karácsony, nagy karácsony, déli karácsony

December ötödikét írunk és még mindig nincs karácsonyi hangulatom. Az igazat megvalva, ahogy öregszem egyre kevésbé és később ránt magával az ünnepi forgatag. Ráadásul a déli életérzés még jobban rásegít arra, hogy valahogy elkerüljön az egész.

Olvasva különböző bejegyzéseket, tweeteket és látva külünböző képeket, hogy már október végén, novemberben kikerültek a karácsonyi díszek, tárgyak, édességek. Itt-ott már leszakadt az első és második hó is és sokasodtak az utálom vs. imádom ezt az ünnepi hangulatot. Délen, legalábbis Poggiardoban a helyzet teljesen más, szinte sehol sem érződik a forgatag. Az üzletekbe is a díszeket is csak a napokban kezdték el kirakni. A központban is csak egy karácsonyfának tűnő világító gömbökből álló fenyőfa formájú valami áll. Mondjuk tisztességes fenyőfát nehezen is lehet találni a környéken, a pálmafák és a különböző itt őshonos fák pedig eléggé érdekesen mutatnak feldíszítve. A díszek és karácsonyi dalok hiánya mellett ráadásul még az időjárás is meglehetősen kegyes hozzánk. Még otthon repkednek a mínuszok itt alig éri 5 fokot a hőmérséklet. Itt tartózkodásom óta eddig a leghidegebb napomon is csak 6 fok volt, viszont a szél miatt mínusz körül érződött. Holott a napok nagy részében süt a nap és még bőven van ereje a napnak, fehérebb bőrűeket például még meg is kaphatja, ha nem vigyáz. Egyszóval az időjárás sem segít, hogy érezzük az ünnepek közeledtét. A karácsonyi vásárok teljes hiánya, legalábbis délen, pedig kicsit szokatlan számomra. Valahol érthető is, hisz karácsonyi vásárok története Ausztriában és Németországban gyökerezik, de mára a világ számos pontján klasszikus és kihagyhatatlan úti céllá váltak. Délen viszont valahogy ez kimaradt, esetleg ha van is valamilyen vásárféleség az max egy hosszabb hétvége. Magyarán megmondva az itteni élet sem segít abban, hogy magával rántson az ünnepi forgatag, igazából annyira nem is bánom. Inkább élvezem ezt a délies ej, ráérünk még erre hangulatot és csak sodródok az árral. Még jól is jön a teljes ünnepi hangulat hiánya, hisz így mikor majd hazalátogatok, jobban tudom értékelni az egészet.

Mondhatni tehát, hogy délen a helyzet változatlan és nem is tudnánk a karácsony közeledtéről a naptár nélkül. Az ünnepre utaló jelek is olyan már-már jelentéktelen, hogy észre se lehet venni őket, mert itt nem csak karácsonykor és annak közeledtével borítják díszkivilágításba  a várost. Egy szó mint száz szerencsére itt elkerül a giccs és nem ömlik a képembe a karácsonyi hangulat akarva akaratlanul.

Advertisements

Olaszországból jelentem II. rész

A borbélynál

Régóta szemeztem már a városban lévő borbéllyal, mivel itt ilyen is van és nem csak fodrászat. Mondjuk a négy hónap alatt megnőtt a fejemen lévő szőrzet is, bár annak is a nagy részét a szakállam képezi. Így ahogy megkaptam a havi fizetésem elmentem a borbélyhoz és új fizimiskát varázsoltattam magamnak.

Tipikus, olaszos és régimódi hely volt, pont amilyenre számítottam. Mikor beléptem egyből megcsapott a kölnik és arcszeszek illata, hasonló azokhoz amelyeket még nagyapáink használtak/használnak. A háttérben halkan szólt valamilyen opera vagy klasszikus zene, nem igazán tudtam felismerni. A falra akasztott TV-ben pedig sportcsatorna közvetítését lehetett figyelemmel követni. Salvatore, a borbély, egy öregedő, tapasztalt szakember, frissen borotvált arcú és formára vágott bajúszú igazi olasz úriember, mintha csak egy olasz filmből lépett volna ki. Gyors egyeztetés követően pedig egyből munkához is látott. Munka közben felesleges és haszontalan csevegés nélkül végezte a dolgát. Oda figyelt minden egyes részletre, hajszál hosszúságra és összképre. Nyugodtan, ráérősen dolgozott, annak ellenére hogy utánam már hárman voltak. Később kiderült, hogy vannak kliensei akik csak beszélgetni járnak be vagy csak élvezni a hangulatot, elolvasni a napi sajtót. Kicsit meg tudom érteni őket, olyan otthonos az egész légkör, semmi felesleges manír, plusz design elem vagy vintage cucc, mint ami a mostani borbélyszalonok többségére jellemző. Kár, hogy otthon nincsennek ilyen szalonok, hisz más érzés egy férfinak betérni egy ilyen helyre mint például egy fodrászatba, ami leginkább a nők igényeihez van igazítva.

Ha nem is havonta, de legalább két havonta meg fogom látogatni Salvatoret, ha nem is haj vagy szakáll igazításért akkor legalább magáért a hangulatért.

Amikor felbolydul a város

Poggiardo nem épp a nyüzsgő és pörgő életéről híres, igazából még mindig nem tudom miről is híres a település. Ennek ellenére szeretem és élvezem az itteni kis nyugodt és csendes életet. Így, amikor nagy ritkán valami történik a városban, leszámítva a szerdai piacot (erről majd máskor) a város felbojdul, az utcákat ellepik az emberek és különböző árusok, jobbára ételárusok. Nem történt ez másképp most hétvégén sem, mikor vasárnap és hétfőn festa-t tartottak a főtéren, népzenével, néptánccal és ingyen pastaval. Mindenki tudja, hogy az olaszok szeretnek és tudnak is mulatni, legyen szó bármilyen alkalomról, és most sem volt ez másképp, nem cáfolták meg magukat.

A főtér megtelt emberekkel (még soha nem láttam ennyi embert egy helyen a városban), az ünnepi fényeket felkapcsolták és felcsendült a zene. Először fuvósókból álló csapat kezdet el játszani valamit, ennek az összképe nagyon hasonlított a Keresztapa nyitójelenetére, főleg mikor az emberek vonultak a fuvósok után. Az est további részében pedig egy elméletileg igen híres zenész játszott a régióra jellemző népzenét. Természetesen sokkal másabb a hangulat, mint az otthoni népzenei koncerteken, az igazat megvalva élvezhetőbb is. Bár összehasonlítani nem lehet és nem is érdemes a két típust, viszont mégis ahogy felcsendül a tarantella (helyi népzene egyik legismertebb fajtája) jelegzetes dallama a tamburello (helyi hangszer) hangjával együtt egyből magával ragad és elvarázsol. Kellemes volt hallgatni és nézni ahogy egy gyerekekből álló tánccsoport a színpad előtt önfeledten pizzicazik (helyi néptánc) és átadja magát a zenének és a táncnak. A nagyobbacska tömeg látványa pedig még külön meglepetés faktor volt, mert soha nem gondoltuk volna, hogy ennyien lesznek majd a főtéren. Az igazat megvalva nem csak maga a festa hangulata volt ránk jó hatással hanem a tény, hogy kimozdultunk egy kicsit. Nem számít ha csak a központig merészkedtünk el, de legalább kibújtunk a szobáinkból, kimásztunk a csigaházainkból és együtt csináltunk valamit. Leszámítva az itthoni búcsúbulikat vagy spontán össznépi evéseket, rég voltunk már így közösen együtt.

Továbbiakban pedig more to come, mivel nagy szerencsénre az október közeledtével jön a szüret és a betakarítás időszaka, az olaszok pedig ezeket az alkalmakat szeretik jól megünnepelni. Szóval lesz még pár alkalmunk a főtéren mulatozni vagy csak élvezni az olaszos életet.