Kalandjárat V./20 – Nápoly újratöltve

Nápolyban nem most járok először, így már érthető ha van egy listám, amit követek vagy legalábbis ahhoz tartom magam. Ezen rajta van minden, amit mindenképp meg kell nézni, ki kell próbálni vagy el kell ott tévedni. Nem volt ez most se másképp, mikor a leánnyal kalandoztunk a kaotikus dél olasz városban a nagy olasz kalandom során.

Nyilvánvalóan először a pizzaval kezdtük, hisz, ahogyan már Rómában is mondtuk, fagyit az örök városban, pizzat pedig Nápolyban kell enni. Így egyértelműen első esténket már a L’Antica Pizzeria Da Michele töltöttük, amúgy ha valaki még mindig nem tudná, a híres Ízek, imák, szerelmek filmből ismert pizza jelenetet itt forgatták.

IMG_20170502_203311

De egyébként ez a pizzeria Nápoly egyik legrégebbije, ahol már generációk óta pizzat készítenek a család tagjai. Mindemellett a pizzazó lenyűgöző egyszerűséggel működik, csak négy fajta pizza és két fajta ital közül lehet választani. Egyértelműen a mindig bevált pizza margheritat rendeltük, egy olyan húsz perces ajtó előtt történő várakozás után. Aki még esetleg nem tudná Nápolyban a jobb pizzazók előtt sokat kell várni, viszont minden ácsorgással eltöltött percet kárpótol végül a néha még a tányérról is lecsüngő pizza.

MOD_IMG_20170502_211318

A végtelenül egyszerű pizza margherita (tulajdonképpen ez az első minden étlapon) titkára még mindig nem jöttem rá, viszont ízre mindig valami isteni. Annak ellenére ilyen ízletes és már a foodgasm határig visz el, hogy a tésztája millimiéter vékony és nincs is más rajta csak paradicsomszósz, mozzarella és egy pár bazsalikom levél, ráadásul még az extra szűz olivaolajban sem tocsog. Így módjával kezdtük kalandjainkat a városban és a római ízek után, már egyből a nápolyi ízek forgatagában találtuk magunkat.

De nem volt ez másképp az elkövetkező napokban sem, főleg mikor minden reggel kávéval, cornettoval vagy a híres sfogliattellevel kezdtük. A híres nápolyi édesség tulajdonképpen egy egyszerű töltelékes, általában ricottaval töltött, leveles tészta, egy bivaly erős espressoval vagy crema cafeval (espresso kávé, plusz egy gömb kávéfagyi) kombinálva tökéletes reggeli, amely erőt ad az egész napos barangoláshoz.

MOD_IMG_20170503_132522

Kell is az erő Nápolyban a barangoláshoz, mert például csak maga a történelmi városközpont 720 hektáron terül el. Ez a  Piazza Garibaldi és Piazza Plebescito között, a Via Duomo, Corso Umberto I és Via Toledo által közrefogott rész a város UNESCO által is védett központja. Ahol szinte minden sarkon találkozhat az ember egy gyönyörű szép templommal vagy más látványossággal. Ezek közül talán a legkiemelkedőbb a Duomo, Nápoly hatalmas barokk katedrálisa vagy a szintén barokk stílusban, 1470-ben épült Gesú Nuovo, amely eredetileg palotának készülő, majd a jezsuiták által később templommá átalakított épület.

IMG_20170503_131004

Miután pedig már ráuntunk a város templomaira és kolostoraira bevethetjük magunkat Nápoly híres utcáinak forgatagába. A közismert márkák boltjaival szegélyezett via Toledo vagy személyes kedvencem a via Tribunali és a belőle nyíló szűk kis utcácskák valódi nápolyi hangulattal várják a járókelőket. Olyan jó érzés volt ismét ezen utcák macskaköveit koptatni és elveszni a káoszukban. Nem csoda, hisz talán ez a város legérdekesebb és legautentikusabb utcája ez. Itt probléma nélkül megfér egymás mellett a gyalogos, az autó és persze a Vespakon száguldozó robogósok is.

Sokszor mondtam már és velem együtt sokan mások is, hogy Nápolyt úgy lehet csak igazán megismerni, ha eltévedünk az utcákon. Így vesztünk el a leánnyal is és fedeztük fel a város híres a Quartieri Spangoli névre hallgató spanyol negyedet. Amely egyébként egyik kedvenc „kerületem” a Forcella után. A XVI. században, az itt állomásozó spanyol katonáknak épített városrész, az egyik legeredetibb része Nápolynak. Annak ellenére, hogy egy végtelenül szegény negyed a város legnápolyibb része. Az utcakép már már filmbe illő és tulajdonképpen ezért is szeretem annyira a város ezen részét és magát Nápolyt. Látni a fejünk fölé teregetett ruhákat, a spalettás ablakokat, az omladozó vakolatú házakat, a mediterrán színeket, a szemetet és az utcán zajló életet. Hatalmas élmény szembesülni azzal, hogy a főutcákról induló káosz pár méter alatt egy egészen más világgá alakul át, ahol néha azért nem szerencsés eltévedni. De igazából nincs mitől félni és nyugodt szívvel  be lehet menni a legkevésbé bizalomgerjesztő utcákba is, mert csak így fogjuk látni Nápoly igazi arcát.

IMG_20170504_120155

Ráadásul csak így tudtunk eljutni Nápoly legmagasabb pontjához, a Castel Sant’Elmo, ahonnan a lenyűgöző nápolyi panoráma tárul elénk. Innen láthatjuk csak, például a város falai mentén épült utcákat, amelyek behatárolják a város negyedeit. De igazából itt szembesülhetünk azzal csak igazán, hogy Nápolyt mennyire egy zsúfolt város és mennyi mindent tartogat az ide látogató számára.

MOD_IMG_20170504_125101

Miután pedig sikerült kigyönyörködnünk magunkat a panorámába leereszkedtünk a tengerpartra, mivel már a hasunk is elkezdett pizza után sóvárogni. Most, a funiculare helyett egy számomra is ismeretlen könyéken keresztül közelítettük meg a lungomaret. A Vomero negyeden át vitt utunk, amely tulajdonképpen Nápoly luxus negyede és így kicsit betekinthetünk a város gazdagabb felének az életébe, miközben a csodálatos, öbölre nyíló kilátásban gyönyörködhetünk. Bár ahogy közeledtünk a domb lábához, már érezhető volt a szegénység és a nyomor. De még így is bizalomgerjesztőbb környék volt, mint a Forcella vagy a Spanyol negyed egyes utcái.

Kiérve a házak árnyékából a tengerpertra, Nápoly egy újabb, egy sokkal kékebb arcával találkozhatunk. Emberek sétáltak a lungomare sétányain, de még a lezárt úttesten is, vagy épp a sziklákon napoztak. A távolban pedig a Vezúv emelkedett a magasba felhők közé burkolózó csúccsal. Miután megebédeltük az egyik híres (Sorbillo) pizzazóban a tengerparti kastélyok, várak felé vettük az irányt.

MODBLOG_IMG_20170503_183541

Először a Castel dell’Ovo-t látogattuk meg, amelyet a normanok építettek a 12. században. A várhoz és annak nevéhez egy legenda is tartozik, amely szerint a költő Vergilius, a vár egyik szobájában felfüggesztett egy vaskalitkát, benne egy lezárt üveggel. Ide egy tojást helyezett el és azt mondta, hogy ameddig az el nem törik, a vár urának baja nem lesz. A legenda szerint I. Johanna nápolyi királynő uralkodása idején a tojás eltörött, de hiába tettek helyébe másikat, a végzet beteljesedett és családjának sok tagja itt halt meg, többek közt az utolsó Anjou, II. Johanna is.

A Tojásvárat elhagyva tovább sétáltunk a tengerpart mentén, élvezve a kora májusi napsütést, eljutottunk Nápoly másik jelképéhez és leghíresebb nevezetességéhez a Castel Nuovohoz. A várkaput diszítő diadalív az ami legfőképpen kiemelkedik a vár képéből. A firenzei szobrászművész által készített mestermű, többekközött I. Alfonz aragóniai király bevonulását ábrázolja. De helyett kapott még például Mihály arkangyal is vagy a négy erényt megformáló alak is.

MOD_IMG_20170503_180828

Ezeket megnézve tulajdonképpen elmondhatom, hogy ismét láttam mindent Nápolyból és még mindig nem unom. Állandóan található valami új, mindegyik látogatásomnál találkozhatok valami olyannal, ami eddig ismeretlen volt számomra. Így, ha majd harmadjára is Nápolyba látogatok, nem kell attól féljek, hogy nem találok valami újat magamnak.

U.I.: A nápolyi listámat és egy rövidebb összefoglalót erről az ötösről a Jus & Calzone oldalán ITT olvashatjátok. Arról nem is beszélve, hogy itt is megjelennek a korábbi kalandjáratai minden csütörtökön.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s