Kalandjárat V./18 – Mindent a csúcson kell befejezni

Római vakációnkról szóló bejegyzéseim lassan a végéhez közelednek. A majd’ egy hét alatt szinte mindent megnéztünk és megkóstoltunk. De mégis, ahogyan a címben is utalok rá, a legjobbakat az utolsó bejegyzésre hagytam. Jöjjön hát akkor kalandjaim egy másik országból, úgy, hogy el se hagytam a fővárost.

Jelenetek egy sorbanállás történetéből

Rómában akarva akaratlanul az ember megtanul türelmesnek lenni, főleg ha valahova be akar jutni. Ráadásul néha még képesek is vagyunk fizetni azért, hogy órákig egy hosszú sorban vesztegeljünk. Bár sokszor a várakozás minden pénzt megér, mint például, mikor Róma panorámája tárul eléd a Szent Péter-bazilika kupolájából, ahogyan letekintünk a városra. De haladjunk szép sorjában és a csodálatos látkép előtt nézzük meg milyen napom volt a Vatikáni Múzeumban.

Ide szerencsére belépőt nem kellett vennünk, mivel látogatásunkat úgy ütemeztük, hogy ingyen sikerüljön megtekinteni a múzeumot (a hónap utolsó vasárnapján a Vatikáni Múzeumba a belépés ingyenes). Viszont felkészültünk arra lelkileg, hogy hosszú sor lesz előttünk és még így se sikerül bejutnunk. Mindezt elkerülve, mármint a nem bejutást már hajnalban felkeltünk, hogy legkésőbb fél nyolcra odaérjünk. Sikerült is megérkeznünk valamivel hét után, de már így is több méteren keresztül kígyózott a sor, úgy hogy a nyitás kilenckor volt. Így tehát egy könnyedt két órás ácsorgás várt ránk, a rutinosabbak már felkészülten kisszékkel, olvasnivalóval és kávé cornetto kombóval voltak felszerelkezve. Érdekes és valahol reménykeltő érzés volt látni az embereket, hogy azért vesztegelnek órákat, hogy belépjenek egy múzeumba. Meglepő módon a Vatikán falainak árnyékában való három órás időzés hamar elillant és a kapunyitás után húsz perccel, már bent is voltunk.

MOD_IMG_20170430_095258

A benti élmény pedig egyből feledtette velünk minden egyes várakozással eltöltött percünket. Sajnos visszaadni nem fogom tudni az ott eltöltött majd’ félnapos túrán minden egyes pillanatát és nem feltétlenül az emlékek fakósága miatt. Az ott található alkotásokat és művészeti csodákat látni kell, legalább egyszer az életünkben, de legalábbis, ha Rómában járunk mindenképp. Maga annak a ténye, hogy a Louvre után ez a múzeum Európa legnagyobbja, a pápai és egyben a katolikus egyház legnagyobb gyűjteménye. A pazar műkincsek évszázadokat, évezredeket foglalnak magukba, az etruszk és egyiptomi időktől kezdve, a görög és római kultúrákon keresztül egészen napjainkig juthatunk a múzeumi kalandozásunk során.

vatikanikollazs

A könnyebb és gyorsabb eligazodást szem előtt tartva a turistáknak  két, egy rövid és hosszú út is van, a látogatók igényeire szabva. Az első másfél, míg az utolsó öt órás, és végezetül mindegyik út a Sixtus-kápolnába vezet. Természetesen mi a hosszabbat változatot választottuk és még így is akadt, amit nem sikerült megnézni alaposan, mint például „Az athéni iskolát”. Viszont még így is elégedetten hagytuk el a múzeum területét, főleg miután sikerült megtekinteni egyik bakkancslistás helyem, a Sixtus kápolnát és mennyezetfreskóját. Elmondhatom, hogy Michelangelo remekműve alatt ülni volt önkéntességem és talán az egész nagy olasz kalandom fénypontja. Ráadásul egyik kedvenc sorozatom (The Young Pope) legjobb jelenete ezen falak között játszódott, még akkor is ha az egész csak egy díszlet volt. Sajnos képet nem sikerült készítenem a kápolna plafonjáról, viszont a múzeumban fellelhető összes mennyezet maga egy csoda.

MOD_IMG_20170430_110240

MOD_IMG_20170430_110540

Bárhova néz itt az ember mindig találkozhat valami széppel, ami előtt állva csak keresi a földre leesett állát. Legyen akár egy ókori szobor, egy festmény, egy százéves faliszőnyeg vagy akár a már említett aprólékosan kidolgozott mennyezet. Emlékszem mikor a csigalépcsőn elhagytuk a múzeumot a sok nézelődéstől még a nyakam is fájt.

MOD_IMG_20170430_133627

A római vakáció csúcsra járatása

Egy idő után Rómában már meg lehet szokni a sorbanállást és hamar egy fajta rutinná válhat. Főleg ha már  hallottuk a nagyszülőktől és a szülők által a kommunizmus idején átélt történeteket a sorban való ácsorgásról. Így, mikor ismét hajnalban keltünk fel, hogy most a Szent Péter-bazilikába jussunk be, a pár óra várakozás már egyszerűbben és könnyebben ment.

MOD_IMG_20170501_115837

A bazilika Vatikán, de talán elmondhatjuk, hogy Róma legkiemelkedőbb épülete, a világ második legnagyobb katolikus temploma. A reneszánsz stílusban épült bazilika több mint száz éven keresztül épült és véleményem szerint egy építészeti remekmű. Amúgy az ókorban ezen helyen Caligula császár által építtetett cirkusz állt, ahol a gladiátorjátékok mellett a keresztényüldözések mártírjait is kivégezték. A legenda szerint Szent Péter is itt halt meg, később a XX. század közepén sikerült is sírját azonosítani.

A templom méretei elképesztők, szinte már leírhatatlanok, például csak maga a főoltár felett található kupola 120 méter magas, amelyet négy, több mint 45 méter magas, pillér tart. Arról nem is beszélve, hogy akár vígan 60 ezer ember is elfér a templomban, mondjuk a 118 méter hosszú főhajó ezt bőven elősegíti.

MOD_IMG_20170501_103833

A hatalmas méretek mellett pedig maga a belső tere is egy leírhatatlan, semmihez sem fogható élményben részesíti a látogatót. Mikor beléptünk a hatalmas kapukon látva a hatalmas falakat és szobrokat a hideg futkosott végig a hátamon. A bazilikát számos kiemelkedő és lenyűgöző szobor, síremlék és oltár díszíti, mégis a leghíresebb alkotás mind közül Michelangelo Piétája, amely a keresztről levett Jézust gyászoló Máriát ábrázolja.

Majd’ három órát sikerült eltölteni a templomban sétálva és a szobrokat nézve vagy egyszerűen csak a padok között ülve és álmélkodva az épület szépségében. Ráadásul mindezt ingyen lehet megtekinteni és még sokan így se tudnak erről a lehetőségről.

A három órás séta után jött csak az igazi élmény, ami nem más volt, mint az út a kupola tetejébe. A túra során nem csak a csodás kilátás miatt volt feledhetetlen élmény, hanem például közelről sikerült megtekinteni a Michelangelo által készített kupola lenyűgöző falát.

MOD_IMG_20170501_124505

A kupola tetejébe vezető út 551 lépcsőn keresztül vezet, a lustábbak választhatják a liftes megoldást 5€ helyett 7€ ellenében, de még így is meg kell mászni 321 lépcsőfokot. Nyilvánvalóan mi a nehezített változatott választottuk, de nem csak a végén található kilátás, hanem maga az odavezető út megért minden fáradtságot. Keskeny folyosókon, apró ajtókon át és meredek csigalépcsőkön keresztül sikerült csúcsra érni. Néha csak egy vastag kötelbe kapaszkodva, süvítő szélben, esetleg bepánikolt turistákat kerülgetve, időnként saját klausztrofóbiámmal és tériszonyommal megküzdve, de majd’ egy fél óra alatt megcsináltuk a kupolába vezető „zarándokutat”.

MOD_IMG_20170501_130556

Fáradtságainkat megjutalmazva, miután kigyönyörködtük magunkat a csodálatos látképbe, lejöttünk a kupolából és elfogyasztottuk uzsonnánkat egy kávé kíséretében. Így tulajdonképpen elmondhatom, hogy ettem és kávéztem már a Szent Péter bazilika tetején a kupola árnyékában.

Voltaképpen ezzel a két felejthetetlen élménnyel be is sikerült fejeznem a hihetetlenül emlékezetes római vakációnk történetét. Mi sem bizonyítja jobban a tényt, hogy mennyire élveztük, hogy például az eltervezett négy nap helyett hat napot maradtunk. De a tucatnyi kép (ITT) és felejthetetlen emlékek is, amire még a mai napig szívesen emlékszek vissza, tökéletes bizonyítéka a fővárosi tartózkodásunknak. Csakhogy az idő szűkössége miatt tovább kellett állnunk és lélekben már készültünk utam/utunk következő állomására.

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s